Ugrás a tartalomra

Zöldberuházások a sportban

A közeljövőben napkollektorok kerülnek fel a városi sportcsarnokra

Lapunk hasábjain rendszeresen beszámolunk a Szabadka Város területén megvalósított sportfejlesztésekről, legyen szó egy-egy iskola sportpályájának felújításáról, új pályák létesítéséről, illetve a profi sportolók edzési és versenyzési körülményeinek javításáról. A városi sportcsarnok jelentős szerepet játszik a település sportéletében, ugyanakkor egyéb rendezvényeknek is otthont ad. A tavalyi év folyamán a létesítmény szellőzőrendszere újult meg, és a tervek szerint a jövőben az épületen további fejlesztésekre is sor kerül.

Csütörtökön a sportcsarnokba látogatott Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere és Magosi Zsuzsanna, Szabadka polgármesterének tanácsadója, akiket Dimitrioski Tamara, a Stadion Kommunális Közvállalat igazgatója fogadott. A találkozót követő sajtótájékoztatón Dimitrioski Tamara bejelentette, hogy tartományi támogatással napkollektorokat szerelnek fel a sportcsarnokra.

– A Stadion Kommunális Közvállalat 2018 novemberében részt vett a Tartományi Energetikai, Építkezési és Közlekedési Titkárság pályázatán, amellyel az a megújult energiaforrások alkalmazását szerette volna fellendíteni vissza nem térítendő támogatások formájában. Ezen a pályázaton pénzeszközöket nyertünk, amelynek segítségével a sportcsarnokra napkollektorokat szerelünk, amit vízmelegítésre használunk fel. Ez a rendszer egy alternatív rendszer, ugyanis nincs az év minden napján napsütés, így a téli időszakban pótfűtést kell alkalmazni, vagyis villanyárammal fogjuk felmelegíteni a vizet a bojlerekben. Ez a rendszer 14 napkollektorból áll, és ez egy csőrendszerrel össze lesz kötve egy elsődleges akkumulációs tartállyal, ahol megtörténik a hőcsere. Ezzel a beruházással várhatóan negyven százalékos energia-megtakarítást fogunk elérni, és ez a rendszer a sportcsarnok melegvíz-szükségleteinek 70–80 százalékát biztosítja. A rendszer kiépítésére vonatkozó közbeszerzési pályázatunk jelenleg is nyitva áll – fogalmazott a Stadion igazgatója. Dimitrioski elmondása szerint a terveik szerint a jövőben folytatják a zöldberuházásokat. A Harcosok sorakozója lakótelepen lévő fedett medencére is napkollektorokat szerelnének fel, amit elektromos energia előállítására használnának fel, míg a sétaerdei medence esetében a termálvizet szeretnék kihasználni.

Horvát Tímea nyilatkozatában elmondta, hogy a város nagy figyelmet fordít a sport infrastruktúrájának fejlesztésére.

– Szabadka Város szempontjából fontos a sport infrastruktúrájának fejlesztése, hiszen egyrészt szem előtt tartjuk az egészséges életmódot, és ehhez biztosítani szeretnénk a feltételeket az itt élő emberek számára, másrészt a profi sportolóknak olyan körülményeket szeretnénk biztosítani, amelyek lehetővé teszik azt, hogy nemzetközi versenyeken vegyenek részt, és elődeikhez méltó eredményeket érjenek el, öregbítve ezzel Szabadka hírnevét. Ebből kifolyólag több nagyobb beruházást is megvalósítottunk az elmúlt időszakban. Többek között megújult a sportcsarnok légkondicionáló rendszere is, ami 24 millió dinárba került, ugyanakkor megújult a városi stadion is – mondta Horvát Tímea.

Mint megtudtuk, a jövőben a tervek szerint a bajmoki medence renoválására is sor kerül.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, B.em (Fotó: Benedek Miklós)
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét