Ugrás a tartalomra

A zentai kórház javára jótékonykodott a VMSZ helyi ifjúsági szervezete

Új EKG-géppel gazdagodott a Zentai Közkórház tüdőosztálya. Az új felszerelést a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának zentai szervezete adományozta az intézménynek.

Az új megfigyelőkészülékre a fiatalok az idén szervezett jótékonysági báljukon gyűjtöttek. Gyertyás Mónika, zentai alelnök, VMSZ Ifjúsági Fórum: „A Vajdasági Magyar Szövetség Zentai Ifjúsági Fóruma hetedik alkalommal rendezi meg ezt a jótékonysági bált, és ez az idei rendezvényünk az eddigi legsikeresebb, ugyanis 140 ember vett részt rajta, és 180 ezer dinár folyt be.”

Az akcióhoz csatlakozott a zentai Intellektus Civil Szervezet is. Burány Gábor, elnök, Intellektus Ifjúsági Civil Szervezet, Zenta: „Fő feladatunknak azt tekintjük, hogy megmozgassuk a fiatalokat, hogy összefogásra buzdítsuk a községet, aminek úgy gondolom, egy megnyilvánulása volt a bál és ez az adomány. A civil emberek adományait leszámítva még három szervezet adakozott, hogy megvalósuljon ez az eszköz: a Vajdasági Ifjúsági Szervezet, a Zentai Ifjúsági Szervezet és az Intellektus Ifjúsági Civil Szervezet.”

A kórháznak már nagy szüksége volt az EKG-berendezésre, amely a szív működését vizsgálja. Dr. Vasas Mihály, főigazgató, Zentai Közkórház: „Sok minden hiányzik a kórházban, a gépeink öregek. Minden adomány nagyon-nagyon nagy segítség. Az EKG egy alapvető vizsgáló módszer. Ennek ellenére ezeket is nagyon nehezen tudja a kórház felújítani.”

Az Ifjúsági Fórum jótékonysági akcióinak a célja, hogy felhívja a fiatalság figyelmét arra, hogy saját magunk is jobbá tehetjük környezetünket, és segíthetünk abban, hogy jobb körülmények között éljünk. Sztantity Szebasztián, zentai elnök, VMSZ Ifjúsági Fórum: „Nem várhatjuk mindig azt, hogy különböző minisztériumok, külföldi befektetők, vagy akárki eljön Zentára, vagy valamely másik településre, és varázsütésre jobb világot teremt mindenkinek. Ezen mindenkinek dolgozni kell, és szerintem főleg az ifjúságnak.”

Az új eszköz értéke 127 ezer dinár. A jótékonysági adományokból fennmaradt összegből az Ifjúsági Fórum tíz új ágyat szeretne adományozni a zentai Százszorszép Óvoda számára.

 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen