Ugrás a tartalomra

Zenta: Szakmai látogatás a budapesti Pető András Karon

Dr. Ivačić Josip, a Zentai Közkórház rehabilitációs szakorvosa az osztályon dolgozó három nővér kíséretében szakmai látogatáson járt Budapesten, a Semmelweis Egyetem Pető András Karán, olvasható a zentai önkormányzat ma kiadott közleményében.

A küldöttséget, amelynek tagja volt Lőrinc Csongor, a községi tanács egészségüggyel és szociális ügyekkel megbízott tanácsosa, Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke vezette, áll a közleményben, amely szerint a vendégeket dr. Zsebe Andrea, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának megbízott dékánja is fogadta.

A közlemény szerint a program szakmai részben a jelenlévők megismerkedtek a konduktív pedagógiával, a gyakorló intézmény hátterének működésével, valamint a korai fejlesztéssel is. Az előadásokat Babos Zsuzsanna konduktor és Daróczy Eszter tartotta a szakmai látogatás résztvevői számára.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, H. A.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen