Ugrás a tartalomra

Zenta: Ötvenmillió dinárral támogatják az Elgas Közvállalatot

A zentai községi képviselő-testület mai, sorrendben huszonötödik rendkívüli ülésén módosították a község idei évi költségvetését, amire Ceglédi Rudolf polgármester elmondása szerint azért volt szükség, mert a köztársasági szervek 50 millió dinárral támogatják a távfűtés-szolgáltatást végző Elgas Közvállalatot, valamint 3,5 millió dinárral a sikert sikerre halmozó Zentai Birkózóklubot.

– A köztársasági kormánnyal sikerült megegyeznünk abban, hogy a tartalékeszközökből hozzájárulnak a zentai távfűtési rendszer működtetéséhez, és ennek érdekében 50 millió dinárral támogatják az Elgas Közvállalatot. A köztársasági kormány ezenkívül – szintén a tartalékkeretekből – 3,5 millió dinárral támogatja a Zentai Birkózóklubot is, ilyen módon ismerve el annak több évtizedes sikeres munkáját. Annak érdekében, hogy ezek az összegek be tudjanak folyni a költségvetésünkbe, és azután ezeket át tudjuk utalni a felhasználóknak, szükség volt a költségvetésünk sürgősségi eljárásban történő módosítására, ami községi képviselő-testület mai ülésén meg is történt – hangsúlyozta az ülést követően Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere.

– Az alkalmat kihasználva több kisebb módosítást is elvégeztünk a költségvetésben annak érdekében, hogy ne kelljen néhány hét múlva újabb változtatásokat eszközölnünk. Ami fejlesztési szempontból szintén nagyon fontosnak tekinthető, az az IPA-program keretében megvalósuló projektum, ugyanis a zentai önkormányzat most pályázott először sikeresen a Szerbia és Románia közötti IPA-programban. Ennek a projektumnak a részét képezi egyebek mellett a zentai Jézus szíve templom fűtésének a megoldása, valamint az egyházzenei fesztivál megszervezése is. Mivel az ezekhez szükséges összeg már be is folyt a költségvetésünkbe, ez is indokolta annak módosítását – tette hozzá Ceglédi Rudolf.

Az ülésen a képviselők a költségvetés módosítása mellett elfogadták a mezőgazdaság-fejlesztés szubvencionálására vonatkozó akcióterv módosításáról szóló végzésjavaslatot és a szabadkai Regionális Hulladéklerakó Kft. 2017. évi üzletviteli programja módosításának elfogadásáról szóló végzésjavaslatot is.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, H. A.
Többi hír