Ugrás a tartalomra

A VMSZ kilenc helyi közösségben szerzett abszolút többséget

Kilenc helyi közösségben szerzett abszolút többséget a Vajdasági Magyar Szövetség a szabadkai helyi közösségi választásokon. Vagyis majdnem kétszer annyi helyi közösségben, mint 2011-ben. A párt elégedett a választási eredményekkel.

A Vajdasági Magyar Szövetség majdnem kétszer annyi helyi közösségben szerzett abszolút többséget vasárnap, mint négy évvel ezelőtt. Az akkori öt helyett most kilencben.

Királyhalmán, Csantavéren, Hajdújáráson, Palicson, Radanovácon, Ludason, valamint a Zorka, a Vasutas és a Kisradanovác helyi közösségben a szavazatok több mint 50 százalékát szerezte meg a VMSZ. Bunford Tivadar, a párt szabadkai elnöke a vasárnap késő esti sajtótájékoztatón kiemelte: Csantavéren 12 év után sikerült nyerni, a Zorka helyi közösségben pedig 8 év után most tudtak hatalomra kerülni. Újfalu helyi közösségben szintén első lett a VMSZ, de nem abszolút többséggel. Bunford Tivadar, a VMSZ szabadkai elnöke: „Ez egy nemes verseny volt. Ellenfelek voltunk közel két hónapig, de nem ellenségek. Kicsit úgy alakult ez az egész történet, hogy egyik oldalon voltak a magyarok, a másik oldalon a szerbek. Összefogtak. Ez lett az eredménye. Mi nagyon büszkék vagyunk erre.”

A VMSZ-re mintegy 9000 ember szavazott, azaz az urna elé járulók mintegy 32 százaléka, ami több, mint a magyarok aránya Szabadkán – mondta Bunford Tivadar. Több helyi közösségben a második helyet szerezték meg, például Kelebián, a Pescsara, az Újváros, a Kertváros és a Harcosok Sorakozója lakótelepen. „Olyan kuriózumok is vannak, mint Dusanovó vagy Tavankút, ahol másodikak lettünk ,és ahol képviselőink lesznek a helyi közösség parlamentjében. De Bajmokon, a Kérben, Mérgesen, Makkhetesen és Nagyfényen is meghatározó tényezői leszünk a döntéseknek.”

Bunford Tivadar hozzátette, a VMSZ egy olyan párt, amely továbbra is építkezni szeretne és partnere kíván lenni a Szerb Haladó Pártnak azokban a helyi közösségekben is, ahol most a haladók győzedelmeskedtek. Ilyen módon szeretnék ott is a polgárokat szolgálni.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV, Foto: Szabó Attila
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen