Ugrás a tartalomra

Visszatérés a Wilhelm-dalokhoz

DESIRE CENTRAL STATION NEMZETKÖZI KORTÁRS SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

Humorosan keserű orvosság és Vilike a színpadon

Kedden este a szarajevói East West Centar Mujo, Suljo és Fata a spektákulum társadalmában című előadását láthattuk Haris Pašović rendezésében, majd a magyarkanizsai Jel Színház Wilhelm-dalok című előadását, amely Tolnai Ottó azonos című kötetének versei alapján készült Nagy József rendezésében. A szereplői Bicskei István és Nagy József.

A Mujo, Suljo és Fata a spektákulum társadalmában című előadás humoros, de főként a saját számlánkra viccelődünk.

– Hogy a régiónk nehéz, komoly kérdéseivel könnyebb-e a humor eszközeivel foglalkozni? Igen, azt gondolom. Szeretem a vicceken keresztüli kritikát, így talán könnyebben lenyeljük a keserű orvosságot – mondta Haris Pašović.

A rendező arról is beszélt, hogy milyen fantasztikusnak tartja a Desiré fesztivált, a közönség miatt is és amiatt is, hogy ez a fesztivál a szakmának is szól, hiszen a társulatok nem utaznak el a fellépésük után, hanem megnéznek még néhány előadást, a művészek egymással is tudnak érdemben találkozni, beszélgetni.

Nagy József nem először nyúlt a Wilhelm-dalokhoz. Először 1992-ben Orfeusz létrái címmel mutatták be előadását Franciaországban. Erre a produkcióra hívta ki Bicskei Istvánt. Most Bicskei István másodszor formálja meg Wilhelm, a verbászi falubolondja alakját. Ezekből a versekből először néma előadás, mozgásszínházi produkció született, most a versek el is hangzottak.

– Eltelt 20 év az első előadás óta, de nehéz választ adni arra, hogy miért érik meg az emberben az, hogy ismét szembesüljön ezzel a figurával. Bicskei István személyesíti meg Vili figuráját, ő mondja a verseket és pedig ezt ellenpontozom, van egy báb is, van vizuális körítés, és zörejek is.

A záróképben felhangzik egy Beethoven-szonáta részlete – mondta Nagy József, akitől azt is megtudtuk, hogy az előadásnak azért volt Sepsiszentgyörgyön a bemutatója, mert úgy hívták meg őket, hogy új darabot mutassanak be, ez volt a kikötés.

Már egyébként is gondolkozott azon, hogy még egyszer a Wilhelm-dalokkal foglalkozzon, és így kapóra is jött, hogy Sepsiszentgyörgyön új előadást kértek. Szabadkán a bemutató utáni első előadást játszották.

Bicskei István elmondta, nagyon fontos neki ez a figura, nagyon a szívéhez nőtt. Örült, hogy ismét készítettek belőle egy előadást és kereste magában a Vilit. Az alkotók megsúgták, hogy Tolnai Ottó egyébként nem tudott róla, hogy ismét készült egy előadás a Wilhelm-dalok alapján, meglepetésnek szánták.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Tápai Renáta
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen