Ugrás a tartalomra

Újra benzinkút Bácskossuthfalván

Tegnap ünnepélyes keretek között avatták fel az új, egész nap nyitva tartó töltőállomást

Állófogadással nyitotta meg tegnap kapuit a Bácskossuthfalvát és a környező településeket – Pacsért, Cserepest (Sokolacot) Krivaját és Felsőroglaticát üzemanyaggal ellátó töltőállomás.

A verbászi székhelyű szállítmányozással is foglalkozó Tutnjević Transport által felépített és üzemeltetett benzinkút a Pacséri úton kapott helyet. A komplexum ünnepélyes felavatása alkalmából a sajtónak tett nyilatkozatában Nedeljko Tutnjević vállalkozó hangsúlyozta, hogy a bácskossuthfalvi töltőállomás a cége 6. benzinkútjaként kezdte meg működését, és az európai szabványoknak eleget téve igyekszik majd kiszolgálni a vevőit.

– Különös figyelmet fordítunk az itt élő gépjárművezetők, illetve földművesek igényeire, illetve a töltőállomás keretében egy kiskereskedelmi létesítményt is üzemeltetünk 0–24 órában, a hét minden napján. Igény szerint házhoz is szállítjuk az üzemanyagot. Jelenleg 7 dolgozó látja el a töltőállomás feladatait. A terveink között szerepel a terjeszkedés is, egy autómosót szeretnénk beüzemelni, abban az esetben, ha a feltételek adottak lesznek – nyilatkozta a benzinkutat üzemeltető vállalkozás tulajdonosa, aki kiemelte azt is, hogy a töltőállomás megnyitásában hathatós segítségre talált a helyi közösség, illetve a községi vezetés részéről.

Az ünnepélyes avatón küldöttségével jelen levő Kislinder Gábor községi elnök örömének adott hangot, hogy a lehető legrövidebb időn belül megoldódott Bácskossuthfalva egyik égető problémája.

– A 21. században jelentős akadályozó tényező, illetve teljes képtelenség, hogy egy ekkora település a környékével üzemanyagtöltő állomás nélkül maradjon. Miután a falu helyi közösségének képviselőitől az önkormányzatban a tudomásunkra jutott múlt év őszén, hogy a régi töltőállomásra rövid időn belül lakat kerül, a község is igyekezett minden támogatást megadni annak érdekében, hogy megoldódjon ez a probléma. Köszönet illeti a falu vezetőségét, hogy hamar és hatásosan reagált a felmerülő kihívásra, és nem utolsósorban a befektetőnek is, hogy lehetőséget látott egy új benzinkút felépítésében, és megnyitásában –mondta Kislinder, aki a községnapi rendezvénysorozat egyik méltó előhírnökének nevezte a bácskossuthfalvi kút felavatását.

Seffer Attila, a bácskossuthfalvi helyi közösség tanácselnöke emlékeztetett rá, hogy múlt év novembere óta maradt a falu töltőállomás nélkül, az okokkal kapcsolatban ma sem kaptak érdemben választ.

– Nagy nap ez a falu számára, de nemcsak a bácskossuthfalviaknak jelent sokat, hogy ismét van benzinkútjuk, hanem a környező falvak mindennapjait is egyszerűsíti, mint ahogy az erre elhaladó turistáknak, a Bajmok–Bácsalmás határátkelőhelyet igénybe vevőknek is könnyítést jelent – mondta el Seffer, aki említést tett arról is, hogy a faluban többeket is elkeserített, de meg is mozgatott ősszel a NIS-kút bezárása. A nem kevés energiát, személyes beszélgetést, telefonhívást igénylő szervezkedést szerencsére rövid időn belül siker koronázta.

– Mi a magunk részéről nem néztük ezt a folyamatot tétlenül, igyekeztünk mindent megtenni, felkutatni azt, akinek a közreműködésével ismét lehet üzemanyagtöltő állomása a falunak. A verbászi beruházó potenciális üzleti lehetőséget látott abban, hogy kiépítse ezt a benzinkutat. Falunk korábbi töltőállomásával ellentétben az új kínálatában már autógázt is szerepel, és nem mellékes szempont az sem, hogy egész napos nyitva tartásban vehetjük igénybe a szolgálatait – tette hozzá a tanácselnök.

Az új bácskossuthfalvi benzinkúton az autó üzemeltetéséhez szükséges felszerelés mellett kávét, üdítőket, édességeket is be lehet szerezni, illetve euro diselt, euro premiumot BMB 95-ös benzin üzemanyagot, gázolajat, és TNT autógázt lehet tankolni. A töltőállomás megnyitása nagy várakozással töltötte el a helyieket, az átadó ünnepség idején is érkeztek bácskossuthfalviak és környékbeliek, hogy megtöltsék a gépjárművüket, vagy a magukkal vitt kannát. Csekity Erzsébet elmondta, hogy nem volt könnyű az utóbbi hónapokban a faluban üzemanyaghoz jutni.

– A korábbi töltőállomás bezárása után Topolyára vagy Bajmokra jártunk üzemanyagért, gyakran megesett, hogy ebben másokra voltunk szorulva. Szerintem immár az egész falu megkönnyebbülhet, hogy helyben is van töltőállomásunk – nyilatkozta a helyi polgár.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D. (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)
Többi hír