Ugrás a tartalomra

„Úgy szeretlek, mint a mákos kalácsot…”

HAGYOMÁNYAINK ÜNNEPE

Február 22-én, szombaton immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Hagyományaink Ünnepe rendezvényt a zentai Művelődési Házban, ahol hat órától a hagyományos mákos ételek kiállítása, fél héttől pedig a Zenta községbeli hagyományőrző és hagyományápoló csoportok bemutatkozása várja az érdeklődőket.

– Az idei Hagyományaink Ünnepét „Úgy szeretlek, mint a mákos kalácsot…” mottóval rendezzük meg, ugyanis a gálaműsort megelőzően ezúttal hagyományos mákos ételekből nyílik kiállítás a Művelődési Ház előcsarnokában, ahol az érdeklődők meg is kóstolhatják a kiállítók által készített finomságokat – mondta el lapunknak nyilatkozva Hajnal Anna, a rendezvény fő szervezője, aki hozzátette, a kiállítás zsűrijét Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, Gero Ibolya könyvtáros és Bencsik Katalin könyvtáros alkotják majd, akik a műsor végén értékelik a kiállításon látottakat.

A gálaműsor kezdetén Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács oktatási és művelődési ügyekkel megbízott tagja mond ünnepi köszöntőt, majd fellép Polyák Ákos és Rekovics Réka mesemondó, a Thurzó Lajos Művelődési-oktatási Központ Ispiláng gyermekcsoportja óvodás és kisiskolás korosztálya, a bogarasi Búzavirág Művelődési Egyesület vegyes kórusa, a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa és Sarkantyú tamburazenekara, a kevi Móra István Művelődési Egyesület Pillikék gyermektánccsoportja és Gyöngyvirág néptáncegyüttese, illetve Bazsarózsa asszonykórusa és Jóbarátok tamburazenekara, a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület Szarkaláb gyermektánccsoportja és Délibáb néptánccsoportja, valamint az egyesület vegyes kórusa és tamburazenekara, a felsőhegyi Népdalbarátok Klubja vegyes kórusa és a zentai Tópart Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa.

– A fellépők műsorát véleményező szakmai bizottság tagjai idén Burány Katalin néprajzkutató, Rind Melitta néptáncpedagógus, Szabó Gabriella népművelő és Juhász Gyula népzenész lesznek, akik mint mindig, ezúttal is nagy szakértelemmel és segítő együttérzéssel szólnak majd a műsor végén a hallottakról és látottakról – hangsúlyozta Hajnal Anna, hozzátéve, az idei rendezvényt az idén hetvenedik születésnapját ünneplő népzenekutató, Paksa Katalin gondolata jegyében szervezik meg, miszerint: „A népdal a közösségépítés legegyszerűbb és talán legszebb eszköze, védelmet nyújt az elidegenedés ellen és iránytű a globalizáció idején. Hűségre, önfeladás nélküli befogadásra, szeretetre tanít bennünket.”

A Hagyományaink Ünnepe a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű vajdasági magyar regionális amatőr rendezvénye, amelynek fő szervezője a zentai Thurzó Lajos Művelődési-oktatási Központ, főtámogatója pedig Zenta község önkormányzata. A rendezvényre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Máriás Endre
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen