Ugrás a tartalomra

Törökkanizsa az idei házigazda

A június 2-án és 3-án megrendezésre kerülő Gyöngyösbokréta és Durindó házigazdája a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület

A június 2-án és 3-án megrendezésre kerülő XLII. Durindó és LV. Gyöngyösbokréta idei helyszíne Törökkanizsa, házigazdája pedig a helybeli Tiszagyöngye Művelődési Egyesület. A legtömegesebb népzenei- és néptánc-fesztiválunkra való készülődésről Kovács Magdalénát, az egyesület vezetőjét kérdeztük.

– Nagy iramban készülünk a fesztiválra. Hiszem azt, hogy a kiválasztott helyszínek jónak bizonyulnak, mivel közel vannak egymáshoz. A fellépőket az általános iskolában, valamint a gimnázium és középiskola épületében fogjuk elhelyezni, amely létesítmények közvetlenül a park mellett vannak. A parkban található egy kosárlabdapálya, ahol szabadtéri színpadon zajlik majd a Gyöngyösbokréta.

A parkban van a könyvtár és a közvetlen közelében a színházépület, ahol a Durindó kerül megrendezésre, zárt helyszínen, ahogy azt a résztvevők is kérték. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel a napokban volt együttes ülésünk, ahol megbeszéltük a részleteket. Ezen jelen voltak a szervezőbizottság tagjai, és a mi részünkről azok, akik részt vesznek a lebonyolításban – nyilatkozta az egyesület vezetője, aki mesélt a programokról is.

–  Június 1-jén, pénteken a nulladik napon a Törökkanizsa népzenei hagyatékát bemutató koncert lesz, másodikán, szombaton kerül sor a Gyöngyösbokrétára, a harmadikán pedig a Durindóra.

A vendéglátás a fesztivál hagyományai szerint történik, az iskolák termeiben lesznek elhelyezve a fellépők, hogy ott átöltözhetnek és felfrissülhetnek, előadás után pedig vacsora, illetve ebéd várja majd őket.

Addig még sok a tennivaló, várjuk a jó időt, hiszen a parkot rendbe kell tennünk, valamint a színházépület is felújításra kerül. Reméljük, hogy mindennel elkészülünk időre – tudhattuk meg Kovács Magdalénától, akit arról is kérdeztünk, hogy mit jelent Törökkanizsának az, hogy idén ők szervezhetik a fesztivált.

– Törökkanizsa a fesztivál történetében először szervezi meg a Durindót és a Gyöngyösbokrétát. Nagy megtiszteltetésnek érezzük, hogy elfogadták a pályázatunkat, és így mi lehetünk a házigazdák.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, sorsi
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét