Ugrás a tartalomra

Tordán is szeretik a Magyar Szót!

Ismét zsúfolásig megtelt a tordai Művelődési Otthon a Magyar Szó élőújságján

Kiváló hangulatban zajlott le szombaton este a Tordai Művelődési Napok keretében megtartott tordai élőújságunk, amelyen bemutattuk a Magyar Szó Lapkiadó Kft. kiadványait. Szó esett a legaktuálisabb, közélettel és mezőgazdasággal kapcsolatos kérdésekről, valamint bemutatkoztak a helyi fiatalok és a törökbecsei vendégeik is. A rendezvény a hagyományokhoz híven ezúttal is Magyarzó Pistike nagy sikerű fellépésével és gazdag tombolával zárult.

A rendezvény programja Gergely József, lapunk újságírója és fotóriportere alkalmi kiállításának megnyitójával vette kezdetét, majd nagyszabású gálaműsorral folytatódott, amelyet a helybeli óvódások nyitottak meg, tanúbizonyságot téve a tordai óvodában megvalósuló oktató-nevelő munka sokszínűségéről.

Mint elhangzott, a tordai óvodában az óvónők két csoportban összesen huszonhat gyermekkel foglalkoznak, a munka családias légkörben zajlik, és a gyermekek fejlődéséhez szükséges egyéb tevékenységek mellett rendkívül fontos szerep jut a néphagyományok ápolásának is. Az óvodások a Kicsi zenekuckónk című produkciójukat Nehéz Mónika és Pálinkás Erzsébet óvónők, valamint Kenyeres Klaudia gyakornok irányításával készítették el, nagy sikert aratva az egybegyűltek körében.

A produkció után Dobai János, a Tordai helyi közösség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, akik között jelen volt Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselő, Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselő, Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdészeti Titkárság titkárhelyettese, valamint Kormányos László tartományi parlamenti képviselő is. A helyi közösség elnöke örömének adott hangot annak kapcsán, hogy az elmúlt évek során sikerült hagyományt teremteni azzal, hogy a Tordai Művelődési Napok keretében rendszeresen vendégül láthatják a Magyar Szó szerkesztőségét, majd hozzátette, az, hogy az élőújságon minden évben zsúfolásig megtelik a Művelődési Otthon nagyterme, azt bizonyítja, hogy a tordaiak szeretik a Magyar Szót. Végezetül pedig reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy még nagyon sokáig folytatódhat a Magyar Szó tordai élőújságjainak hagyománya.

Varjú Márta, lapunk főszerkesztője köszöntőjében úgy fogalmazott, a Magyar Szó munkatársai számára Torda olyan, mintha hazajárnának, majd beszélt az élőújságok jelentőségéről, valamint a lap fejlesztésére irányuló elképzeléseiről is, ezt követően pedig bemutatta a Naptár 2018 című kiadványt, kiemelve, hogy a megszokott tartalmak mellett kiemelt szerep jut benne a vajdasági fesztiváloknak, valamint található benne írás az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc vajdasági vonatkozásairól, az első világháborúhoz kötődő eseményekről, a joghurtforradalomról, a fennállásának százötvenedek évfordulóját ünneplő kúlai Népkör Magyar Művelődési Központról, a küszöbönálló magyarországi országgyűlési választásról és számos egyéb témáról.   

A tordai kis templomkórus tagjai, Csíkos DánielCsőke AnikóEmber FlóriánKarvák Anikó és Samu Anikó, akik produkcióikkal azt szeretnék elérni, hogy a gyerekek is megérezzék, a világnak, amelybe beleszülettek, múltja és jövője is van, az életben pedig a legfontosabb dolog a szeretet, valamint az egymásnak örömet szerző emberi összetartozás, Zorán Kell ott fenn egy ország című dalát adták elő. A helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Kincsünk Táncegyesülete középső tánccsoportjának tagjai pedig, akik büszkén vallják magukénak azokat a hagyományokat, amelyeket még nagyszüleiktől, dédszüleiktől kaptak, dél-alföldi táncot adtak elő. A produkciójuk koreográfusa Kátay Tibor volt, a csoport művészeti vezetői pedig Csőke Anikó és Sári Enikő.

Fodor Istvánlapunk Tiszavidék rovatának, illetve több kiadványának a szerkesztője a Szórványlétben I. és a Szórványlétben II. című kötetekről beszélt, amelyek közül az utóbbiban egyéb települések mellett Torda is helyet kapott. Ezt követően kitért az áprilisban esedékes magyarországi országgyűlési választásra is, részletesen elemezve annak lehetséges kimenetelét, valamint azt is, miért van szükség arra, hogy a vajdasági magyarok is minél nagyobb arányban járuljanak az urnák elé. Az ötödik osztályos Fodor Marianna, aki három éve tagja a tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Kincsünk Táncegyesülete kis tánccsoportjának, és emellett nagyon szépen énekel is, ezúttal A három testvér című népmesével örvendeztette meg az egybegyűlteket, Torma Annamária pedig, aki már gyermekkora óta rendszeresen szórakoztatja a tordaiakat produkcióival, ezúttal a United együttes Végső vallomás című dalával lépett színpadra.

A folytatásban Kecskés Istvánlapunk újságírója Kovács Elvira parlamenti képviselővel, az Európa Tanács esélyegyenlőségi és a megkülönböztetésmentességi bizottságának nemrég megválasztott elnökével az új tisztségével kapcsolatos feladatokról, valamint a küszöbönálló magyarországi országgyűlési választás tétjéről beszélgetett, majd a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület Csalogató táncegyüttese lépett színpadra, amelynek tagjai olyan, a magyar kultúra és a néphagyomány iránt elkötelezett, táncolni szerető fiatalok, akik szívügyüknek tartják a hagyományaink megőrzését és továbbadását, valamint a magyar nyelvterület néptánckultúrájának megismerését és megismertetését is. A fennállásának tizenöt éves jubileumát ünneplő együttes tagjai felcsíki táncokat adtak elő, produkciójuk koreográfusai Cseszák Korcsik Anikó és Cseszák Balázs.

Varga Attila, lapunk mezőgazdasági mellékletének a Magvetőnek a szerkesztője vendégeivel, Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselővel és Ótott Róberttel, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság titkárhelyettesével a mezőgazdasággal kapcsolatos aktualitásokról beszélgetett, külön kitérve egyebek mellett azokra a támogatási lehetőségekre is, amelyekkel az illetékes szervek a mezőgazdasági termelők helyzetén kívánnak javítani, majd Varga Attila bejelentette a Magvető nagyszabású nyereményjátékának kezdetét is, arra biztatva az egybegyűlteket, hogy minél többen vegyenek részt rajta, hiszen a szelvények beküldői között az idén is értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra. A folytatásban ismét Torma Annamária lépett színpadra, aki előbb az Ederlezi, majd a Gangsta’s Paradise című közismert dalt énekelte el, amelyek közül az utóbbit VukojevićAleksandarral közösen adta elő, ezt követően pedig a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület moderntánc-csoportjának tagjai mutatták be látványos koreográfiájukat, amelyet Csőke Anikó és Ember Flórián tanított be nekik.

A rendezvény a hagyományokhoz híven ezúttal is a Molnár Zoltán színművész által megformált Magyarzó Pistike nagysikerű fellépésével, valamint a helybeliek által megszervezett igen gazdag tombolával zárult, amely utćn lapunk munkatársai a mielőbbi viszontlátás reményében búcsúztak el a tordai közönségtől.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, M. E.
Többi hír