Ugrás a tartalomra

Topolyán több pénz jut mezőgazdaságra, sportra, egészségügyre és szociális védelemre

A költségvetés újraelosztása, felmentések és kinevezések, valamint az intézmények évi jelentései is napirenden szerepeltek a topolyai községi képviselő-testület ülésén.

Közel 30 napirendi pontról tárgyaltak a topolyai községi képviselő-testület csütörtöki ülésén.

A költségvetés újraelosztásáról is döntöttek, az eredetileg tervezett 1 milliárd 57 milliós keretet 1 milliárd 149 millióra növelték. A 92 milliós keretmódosítást a tavalyi évből áthozott több mint 60 millió dinár és az adókötelezettségek jobb megfizettetése tette lehetővé.  Plohl Edvin, a topolyai kkt elnöke: “A mezőgazdasági alapot 2 millió dinárral megnöveltük, sportra is 2 millió dinárral több fog jutni mostantól, valamint az egészségügy finanszírozásában is változások történtek, specializációkra különítettünk el összeget. Ez annyit tesz, hogy az elkövetkezőkben csaknem 16 millió dinárt költünk el ilyen célokra. A szociális védelem területén is történt növelés, fél millió dinárral. Ez a fél millió dinár a személyi kísérőkre van előlátva. Az oktatást is meg tudnám említeni, melynek támogatását másfél millióval megnöveltük.”

Bedleg Rómeó, VMSZ-es képviselő javaslatára a testület elfogadott egy indítványt, melyben a minisztériumoktól és a kormánytól az adóügyi előírások módosítását kérik. A javaslattevő szerint ugyanis a lecsapolási illeték olyan térítmény, amiért a polgártok többsége nem kap semmilyen ellenszolgáltatást sem. “Az után kell térítményt fizetni, ha valamilyen munkát elvégeztek előtte. Ez pedig egy olyan dolog, hogy mi ezért nem kapunk semmit. Én hallottam, hogy azelőtt a szántóföldekre is volt ez. Azon is csodálkozok, hogy ezt nem kezdeményezte senki, hogy szüntessék meg.”

A Tájékoztatási Közvállalat igazgatójává az ülésen Mirić Námesztovszki Kornéliát nevezték ki, aki eddig a Község Idegenforgalmi Szervezetének volt az igazgatója. Az idegenforgalmi szervezet megbízott igazgatójává hat hónapos időszakra Tölgyesi Hubát nevezték ki.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen