Ugrás a tartalomra

A topolyai Mezőgazdasági Fejlesztési Alap több vissza nem térítendő támogatással segített a termelőin

Az alap már több éve működik, minden támogatási rendszerük átível egyik évről a másikra, miközben igyekeznek gyarapítani is a támogatások összegét.
A topolyai Mezőgazdasági Fejlesztési Alap idén öt pályázatot hirdetett meg. Ezek között szerepelt a jószágállomány és termőföldek biztosításának részfinanszírozása, illetve az állatorvosi költségek egy jelentős hányadának a megtérítése- mondta Majláth Béla, a Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatóbizottságának tagja.
„Jelen pillanatban kiírtuk az utolsó pályázatunkat, amely most is folyamatban van.Tegnap jelent meg és egy hónapig lesz nyitva, amely arra vonatkozik, hogy az idei évben felvett mezőgazdasági hiteleknek a kamattámogatását fogjuk ezúttal is vissza nem térítendő formában támogatni, amely maximálisan 25 ezer dinár lehet egy-egy termelő esetében. Erre a célra most még utólag 2 millió dinárt hagytunk jóvá.

A támogatások igényléséhez a gazdáknak bizonyítaniuk kell, hogy az államkincstárnál termelőként vannak bejegyezve, a gazdaságuknak aktív státuszban kell lennie, és a pályázat tárgyához köthető számlákat illetve hitelszerződéseket fel kell mutatniuk.
„A 2014-es évre egyelőre keretösszeggel tudunk kalkulálni, amely gyakorlatilag annyi lesz mint az idei évben, ez 8 millió dinár volt. Természetesen befolyásolni fogja a kormány megszorító intézkedése a mi működésünket is, mert a bejelentett intézkedési csomagnak az egyik része az, hogy 30 százalékkal kell mindenféle támogatást minden szinten csökkenteni.

Az alap igyekszik a termelők igényeihez igazodni, szerény anyagi helyzete miatt azonban továbbra is csak kisebb összegű, vissza nem térítendő támogatásokkal tudja segíteni a termelők munkáját.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír