Ugrás a tartalomra

Topolya: A VMSZ községi szervezetének elnöke ismertette az új önkormányzati tisztségviselők névsorát

Ismertette az új önkormányzati tisztségviselők névsorát a Vajdasági Magyar Szövetség Topolya Községi Szervezetének elnöke. Fremond Árpád mai sajtótájékoztatóján azt mondta, a választási kampány során elhangzott ígéreteket megvalósítják.

A VMSZ Topolyai Községi Szervezetének elnöke a választások utáni első sajtótájékoztatóját azért csak most tartotta, mert a koalíciós tárgyalások és az önkormányzati kinevezések nemrég zárultak le. Fremond Árpád hangsúlyozta, nem egyénekben gondolkodtak, hanem csapatban a kinevezések során. „Kampányunkban azt ígértük, amennyiben lesz polgármesterünk, amennyiben polgármestert tudunk adni itt Topolya Községben, akkor mindenképpen egy fiatal csapatot akarunk felállítani, csapatban gondolkodtunk akkor is, már a kampány során és a későbbiekben is azt mondtuk, hogy nem nevezünk meg külön senkit, akiből polgármester lehetne, hanem egy csapatot próbálunk felállítani. Szeretném bejelenteni, hogy ezt így is tettük.”

Mint ismeretes, Topolya polgármestere Kislinder Gábor lett. A községi tanács tagjaként Zsemberi János a mezőgazdasággal foglalkozik majd az elkövetkező időszakban, Domány Dudás Diannát a költségvetéssel és a pénzügyi tárcával bízták meg, Seffer Attila a közművesítési és beruházási, Szatmári Adrián a községfejlesztési és közbeszerzési tárcát vezeti majd. Ivanics Zoltán az infrastruktúrával és a környezetvédelemmel foglalkozik majd. Fremond Árpád, topolyai elnök, VMSZ: „A községünkből a választási eredmények tükrében több személy is kinevezésre kerül majd tartományi szintre, ami nagyon fontos a számunkra. Szeretném értesíteni a választópolgárokat, hogy Topolya Község területéről különböző titkárságokon és alapokban a tartományban Egeresi Sándor, Nagy Ottó és Jablan Anikó fog majd a tervek szerint tevékenykedni. Én azt hiszem, hogy ez egy nagyon pozitív és jó dolog, hiszen a topolyai önkormányzat, a topolyai lakosok különböző problémáinak a megoldásában, gondjainak a megoldásában még hatékonyabbak tudunk lenni, hogy a tartományban is lesznek különböző tisztségeken a Vajdasági Magyar Szövetség színeiben különböző pozíciókban emberek.”

A község területén az egészségügy kapcsán felmerült kérdésekkel kapcsolatban, mint például a kis rendelők fenntartása vagy a gyógyszertárakban kialakult orvossághiány, az önkormányzat igyekezni fog, hogy mindenki számára megfelelő megoldást találjon.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen