Ugrás a tartalomra

Topolya polgármestere fogadta a helyi Vuk-diplomásokat

Összesen 49 tanuló kapott Vuk-diplomát idén a topolyai község területén működő oktatási intézményekben.

Az általános iskolákban 23 magyar, valamint 15 szerb nyelven tanuló nyolcadikos lett Vuk-díjas. Emellett a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola, a Sinkovics József Műszaki Iskola, a Mezőgazdasági Iskola és a topolyai Alapfokú Zeneiskola növendékei közül is többen végig színkitűnő eredményt értek el. 

A legjobb tanulókat Kislinder Gábor, Topolya polgármestere fogadta, aki elmondta, az önkormányzat különféle módon támogatja a diákokat.

A középiskolásoknak megtérítik az utazási költségeket, az egyetemistáknak és főiskolásoknak ösztöndíjakat osztanak. A községi költségvetésben évről évre jelentős összegeket irányoznak elő ilyen célokra.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „Természetesen az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy támogatásként megpróbálja támogatni ezeket a gyermekeket.

Egy olyan generációról van szó, amelyről az eredmények alapján és most már a felvételi után is tudjuk, hogy ez egy sikeres generáció.

Jól felvételiztek, és itt el lehet mondani azt is, hogy külön köszönet a szülőknek ezért az eredményért, és nem utolsósorban természetesen a tanároknak is, akik ezeket a diákokat így felkészítették.”

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen