Ugrás a tartalomra

Több mint 2 millió dinár a civileknek

A kishegyesi önkormányzat civil szervezetekkel írt alá támogatási szerződést

Pénteken délben a kishegyesi önkormányzat támogatási szerződést írt alá községbeli 17 civil szervezet képviselőivel.

A kedvezményezett szervezetek rész vettek az önkormányzat által kiírt pályázaton, és az illetékes szakbizottság kedvezően bírálta el az általuk beadott 23 projektumot. Az ünnepélyes aláíráson Marko Lazić, Kishegyes község polgármestere és Kerekes Zoltán alpolgármester fogadták a szervezetek képviselőit.

A támogatási pályázat kapcsán Kerekes Zoltánelmondta, hogy az önkormányzat számára nagy jelentőséggel bírnak a civil szervezetek.

– Számunkra fontos, hogy a civilek megmozduljanak, csináljanak programokat és ezekbe vonjanak be minél több olyan embert, akik eddig csak passzív szemlélők voltak.

Az idén az önkormányzat összesen 2,8 millió dinárt különített el erre a célra. Ebből az első körben 2 millió 43 ezer dinárt osztottunk ki, tehát a teljes összeg nagy részét. Évről évre írunk ki pályázatot, így a civil szervezetek már készültek rá, és igyekeztek az elsők között beadni a kérelmeiket.

Ennek nagyon örültünk, mert nem húzódik el a pályáztatás, noha a pályázat nyitva fog állni mindaddig, míg a keretösszeg el nem fogy – mondta el az alpolgármester, majd hozzáfűzte, hogy a jövőben igyekeznek növelni ezt az összeget.

A civil szervezetek az idén is hasonló témákkal pályáztak, mint a korábbi években. Kerekes elmondása szerint jobban örültek volna, ha a szervezetek némi újítást és kreativitást visznek a projektumokba.

– Nem elég, hogy a tavalyi pályázatot átírjuk az idei évre, hanem tessék belevinni valami izgalmasat, valami újat, valami innovatív dolgot. Ettől függetlenül elégedettek vagyunk a pályázatokkal, és igyekezünk eleget tenni a megnövekedett igényeknek – fogalmazott.

Kishegyes község önkormányzata márciusban írta ki a pályázatot a civil szervezetek számára. Nagyon fontos volt, hogy a pályázók eleget tegyenek a pályázati kritériumoknak – számolt be Sándor István, a pályázatokat elbíráló szakbizottság tagja.

– Elsődleges feltétel volt, hogy a pályázók elszámoljanak az előző évben kapott községi támogatásokkal. Emellett kritérium volt, hogy az egyesület jelenleg is aktív legyen, a tevékenységi köre megfeleljen a civil szervezetek tevékenységi körének, észszerűek legyenek az általuk feltüntetett költségek stb. Azoknál a pályázatoknál, ahol főként a reprezentációra összpontosítottak, csökkentettünk az összeget – mondta el Sándor.

Az elbírálás során a szakbizottság tagjai pontozással döntöttek arról, hogy mely projektumok kapnak támogatást. A pontozásnál figyelembe vették, hogy a projektum fenntartható legyen és hogy a község területén valósuljon meg.

Arra is tekintettel voltak, hogy a korábbi években mekkora összegre pályázott az egyesület, és mennyivel növelte a projektumba bevont személyek számát. Kerekes végezetül megjegyezte, hogy a korábbi évekhez képest nőtt a pályázók száma és az általuk kért összeg nagysága is.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Többi hír