Ugrás a tartalomra

Temerin lovasa nyerte a Vajdasági Vágtát

Nagy Arnold Temerin lovasa nyerte az V. Vajdasági Vágtát Fantázia nevű lovával. A második helyezett Davidovity Deján, aki Óbecsét képviselte, a harmadik pedig Topolya lovasa Kubik Patrik lett. A Kishuszárvágtát a bácskossuthfalvi Vig Barbara nyerte Penny nevű pónijával, a Zobnaticai vágtát pedig Rizvan Sakić Alimpije nevű lovával. Ők képviselhetik Vajdaságot a Nemzeti Vágtán szeptemberben a Hősök terén.

Temerin, Óbecse, Topolya és Mohol lovasa állt rajtohoz a döntőben. Az izgalmas szoros futamban fej-fej mellett haladt Davidovity Deján és Nagy Arnold, akinek végül sikerült megnyernie az V. Vajdasági Vágtát.

Nagy Arnold, Temerin lovasa: „Sokkal megkönnyebbültebben érzem magam, mert nehéz verseny volt és voltak jó ellenfelek, úgyhogy sokkal jobb, remélem, továbbjutunk kint Pesten is, úgyhogy remélem a legjobbakat.”

A második helyezett Davidovity Deján, aki Óbecsét képviselte, a harmadik pedig Topolya lovasa Kubik Patrik lett. A Vajdasági Vágtát immár ötödik éve rendezik meg a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány, a Vajdasági Magyar Szövetség és a budapesti Lovas Show Kft. szervezésében.

Bunford Tivadar, szervező: „Amikor öt évvel ezelőtt útjára indítottuk a Vajdasági Vágtát, akkor három célunk volt, egyik a közösségépítés, hogy összekovácsoljuk a vajdasági magyar közösséget, megerősítsük.

A második az volt, hogy népszerűsítsük a lovassportookat, én azt hiszem, hogy ez sikerült, hiszen egyre több olyan lovasklub, lovasistálló alakul a Vajdaság-szerte. A harmadik cél pedig az volt, hogy a Vajdaság lóállományát felújítsuk.”

A rendezvény fővédnöke Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki kiemelte, igazi ünnep a mai nap a vajdasági magyarság számára. „Nem csak a közönség szereti, hanem mind több lovas van, mind több ló van, mind nagyobb a várakozás, gyönyörű lett az idő is, azt gondolom, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ez valóban egy ünnep. Fontos az, hogy egy össznemzeti akciónak lehetünk a részesei most már ötödik éve, azt gondolom, hogy se a versenyek tekintetében, se a szervezés vonatkozásában, se a látogatottság vonatkozásában nem vallottunk szégyent.”

A vágtát az idén a Szent László emlékév jegyében tartották meg. Ez alkalomból Pirityiné Szabó Judit, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője egy 1861 típusú gyalogsági szablyát hozott ajándékba, amelyet a döntő első helyezettje vihet haza. 

„Úgy gondolom, hogy ez a vajdasági magyarság egyik legtömegesebb, leglátogatottabb rendezvénye és emiatt számunkra is rendkívül fontos, hogy a magyar közösség minél többet élhessen meg nagyon szép pillanatokat, nem utolsósorban az is nagyon fontos, hogy a lósportot is egy kicsit népszerűsíti és egy kicsit felhívja a figyelmet a természet, az állatok szeretetére.

Nagy öröm, hogy gyönyörű idő van, nagyon sok család is kilátogatott, úgy látom a gyerekek is nagyon érdeklődnek a programok iránt, tehát ez egy igazi családi rendezvény és ez számunkra, Nemzetpolitikai Államtitkárság számára nagyon fontos különösen ezen a napon, amikor a családok ünnepét is tartjuk Magyarországon is.”

A Kishuszárvágtát Vig Barbara nyerte Penny nevű pónijával, a Zobnaticai vágtát pedig Rizvan Sakić Alimpije nevű lovával. Az eseményt a budapesti operettszínház színészeinek előadása zárta.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír