Ugrás a tartalomra

Telt ház előtt tartott tájékoztatót a Prosperitati Csókán

Az Alapítvány illetékesei az érdeklődőknek elmondták: létrehoztak egy pozitív és egy negatív szállítói adatbázist, ahol a gazdák tájékozódhatnak a megbízható beszállítókról.

Árok József csókai vállalkozó. Bejegyzett gazdaságukban saját éttermük részére termelik meg a zöldségféléket. A korábbi években már sikeresen részt vettek a Prosperitati pályázatain. „Pályáztunk egy kis traktorra, ahhoz egy fordítható ekére. Ezt a mezőgazdaságbna használjuk, mert én három évvel ezelőtt leraktam egy tanfolyamot a bio termesztésre: bio mezőgazdaság, állattenyésztés, gyümölcstermesztés és méhészet.” Az új kiírásban két olyan pályázat is szerepel, amely a helyi termék előállítását és forgalmazását serkenti. Ezért nagy számban jelentek meg helyi termékekkel foglalkozó érdeklődők is.

Pósa Lea, vállalkozó, Zenta: „A tájékoztató mindenféleképpen hasznos volt. Azért is jöttünk ide Csókára.  Egyrészt, mert a mi termelésünk kapcsolódik Csóka Községhez, mert a gazdaság nagy része, a földek itt vannak. Illetve a zentai tájékoztató csak két hét múlva lesz, és az információk hiányoztak ahhoz, hogy tovább tudjunk gondolkodni a pályázással kapcsolatban.” Az 5. körben kisebb változások történtek a pontozási rendszerben. Ahogyan eddig is, úgy most is 100 pontot lehet kapni a pályázatokra.

Azonban kidolgoztak egy negatív és egy pozitív szállítói adatbázist. Ezzel szeretnék, ha a pályázók elkerülnék azokat a szállítókat, akik késnek, árat emelnek, vagy épp a garanciális feltételeknek nem tesznek eleget. Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „A legmagasabb pályázható összeg háromszor akkora a mezőgazdasági termelők esetében, mint ahogyan eddig volt. Most három sávban került kialakításra a megpályázható összeg.

Ez pedig az integrátorral kötött integrációs szerződésben tett vállalások függvényében alakul ki.” A másik nagy újítás az integrátori szerződés, ahol 5 témakörben 10 integrátor nyújt kedvező feltételeket a termelőknek. Azonban, ahogyan a tájékoztatón elhangzott, tej- és húsfeldolgozói integrátor nincs a rendszerben.

Erre a problémára megoldást nyújthatnak a helyi termékekre kiírt pályázatok, illetve az állattenyésztők a gabona témakörében szerződött integrátorokkal egyezhetnek meg. Ezekről és a pályázat részletes ismertetéséről volt szó a Csókán megtartott Prosperitati tájékoztatón.

 

 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét