Ugrás a tartalomra

Téli varázslat Topolyán

Megnyílt a Művelődési Ház karácsonyi kiállítása és vására

A karácsonyi kiállítás és újévi vásár, valamint kísérőrendezvényeik december 16-ától 23-áig töltik meg mézeskalács illatú ünnepi hangulattal az intézmény alkalmi díszbe öltöztetett épületét és a komplexum környékét. A kézműves-termékek vásárával egy időben kezdődő versenyjellegű, mintegy ötven egyéni és csoport által készített pályamunkát felvonultató mézeskalács- és asztaldísz-kiállítás megnyitóján a Művelődési Ház igazgatója, Csípe Tímea, helyettese, Tatjana Dudaš, valamint a Télapó fogadta és köszöntötte a jelenlévőket  az intézmény mozitermének előcsarnokában.

– Soha még ilyen pozitív fogadtatásra nem talált ünnepi pályázati kiírásunk, megítélésem szerint körülbelül félezer ember kreatív munkája benne foglaltatik azokban az asztaldíszekben, mézes formációkban, amelyeket különböző kategóriákban neveztek be a megmérettetésre. Topolya, Ada, Szabadka, Kúla községből érkeztek egyéni és csoportos, felnőtt, valamint gyermek kategóriákba (ikebanák és a mézesek csoportjába) tartozó pályamunkák. A munkákat az idén is díjazzuk. Szakzsűri is értékel majd, továbbá a közönségnek is lehetősége lesz véleményt nyilvánítani. A legtöbb szavazatot kapott alkotások készítőit szerény ajándék illeti majd, továbbá minden szavazólap részt vesz nyereményjátékban is. A legszerencsésebb szavazó is ajándékban részesül. Eredményhirdetésre a kiállítás és vásár záróakkordjaként a december 23-án, 17 órakor tartandó díjkiosztó ünnepég keretében kerül majd sor. Rendkívül pozitív fogadtatásra talált ezúttal is a polgárok körében felhívásunk az ünnepi vásáron való részvételre. Ezúttal kiszélesítettük a vásár terét, az utóbbi időben ugyanis már szűknek bizonyult a komplexum kiállítóterme. A vásári elárusítóhelyek meghirdetése, kiírása után röviddel már benépesült a kiállítóteremben felállított 17 asztal, és az a tíz faházikó is, amelyet az önkormányzat jóvoltából épületegyüttesünk elé állíttatunk fel. A topolyai önkormányzatban lelkes támogató félre találtunk, a Fő utcai szakaszon felállított faházikók, amelyek egyikében a Télapó tart ,,ügyeletet”, árammal ellátottak, őrzésüket is az önkormányzati szerv vállalta, szervezi meg. A Télapó levelesládájában az idén is várja a neki szánt, akár a Művelődési Ház munkájára vonatkozó üzeneteket, ötleteket. A kiállításmegnyitóval egy napon nyílt ,,Télapó-iroda” munkaideje a következőképpen alakul a folytatásban: szerdán, december 18-án 10-től 19 óráig, másnap, 17-től 19 óráig, december 20-án, 16-tól 19 óráig üzemel. December 21-én, szombaton 10 és 13 óra, valamint 16 és 19 óra között kereshető fel az iroda, vasárnap 16-tól 19 óráig, december 23-án pedig 10-től 19 óráig tart nyitva – informálta lapunkat a rendezvény megnyitója előtt Csípe Tímea igazgató.

A Téli varázslat ünnepi rendezvénysorozat kiállításmegnyitóját megtisztelte jelenlétével Lackovics Károly, a topolyai önkormányzat művelődési kérdésekkel megbízott tanácsnoka, aki üdvözölte a kulturális intézmény hagyományos, nagy sikerű kezdeményezését, pozitívan értékelte dolgozóinak szervezőmunkáját:
– Olyan csapattal együttműködnie az önkormányzatnak is jó érzés és könnyű feladat, amely nagyon megbízhatóan, színvonalasan végzi munkáját. Az idei kínálatot a faházak felállításával, benépesítésével színesítettük, reményeink szerint a polgárok megelégedésére – nyilatkozta

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen