Ugrás a tartalomra

Tavaszi fásítás

Munkaakciót szervezett Kishegyes község önkormányzata – Csaknem 400 facsemetét ültettek Kishegyes és Szeghegy között

Kishegyes község önkormányzata fásítási munkaakciót szervezett, amelyben az önkormányzat tisztségviselői vettek részt. Az akció keretében a Kishegyes és Szeghegy közti gyalogjárda mellett ültettek facsemetéket – számolt be lapunknak Kerekes Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere.

– Az önkormányzat számára nagyon fontos, hogy minél több fa legyen a község területén. Az ökológiai fejlesztések is a programunk szerves részét képezik. Ennek jegyében egy munkaakciót tartottunk, amely során 400 facsemetét ültettünk. Ezek a fák a Szeghegy és Kishegyes közti gyalogjárda mellé kerültek, egy csaknem két kilométer hosszú szakaszon. Ezen a részen már több fásítás is zajlott, de sajnos nagyon kevés fa maradt meg, mert kitörték és ellopták a csemetéket. Nagyon remélem, hogy a most ültetett fák nagy része megmarad. Többnyire díszfákat: szivarfát és hibiszkuszt ültettünk. A csemeték értéke kb. 300 ezer dinár – mondta el az alpolgármester, majd arról is szólt, hogy a munkaakcióban az önkormányzatnak 35 tisztségviselője és dolgozója vett rész. Emellett a tűzoltóság is segítséget nyújtott a fásításban, ők locsolták meg az elültetett csemetéket. Kerekes elmondás szerint a közeljövőben még párszor meglocsolják őket, hogy elindulhasson a kis fák fejlődése.

Az önkormányzat nagyon fontosnak tartja a fásítást, ezért a munkaakció mellett a községbeli vadászegyesületeknek is adományozott facsemetéket, tudtuk meg az alpolgármestertől. Ezeket a határ különböző részein és az apró, bérbe nem adott állami parcellákon fogják elültetni.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Többi hír