Ugrás a tartalomra

Tanja Miščević: Technikailag készen állunk az átvilágításra

Szerbia technikailag teljes mértékben készen áll az átvilágításra, pontosabban az analitikai szűrésre, ami e hónap végén kezdődik meg – jelentette ki Tanja Miščević, Szerbia európai uniós főtárgyalója.

„Optimizmusomat arra alapozom, hogy ismerem az átvilágításban résztvevő embereket, hiszen ők a kormány európai integrációs irodájának, a minisztériumoknak és a kormány szerveinek dolgozói.

A munka technikai részét teljes mértékben el lehet végezni” – jelentette ki Miščević, akinek főtárgyalói kinevezését az átalakított szerbiai kormány mai első ülésén erősítették meg.

Szavai szerint, az átvilágítás arra szolgál, hogy az Európai Bizottság megmutassa, mit értett ez európai normák alkalmazásán, s ettől Szerbia mennyiben tért el.

Tehát kiderül, hogy hol hiányoznak további törvények. Szerbia három fejezet megnyitásával kezdi meg az átvilágítás folyamatát, ezek pedig az igazságszolgálgatásra, a igazságosságra és a biztonságra vonatkozó fejezetek.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, Beta