Ugrás a tartalomra

Táborlakók a (digitális) valóságban

Edukatív és kreatív műhelyekben folyt a VII. Toleranciatábor résztvevőinek képzése

Az elmúlt héten a tolerancia európai fővárosa jelzőt viselő Topolyán a kölcsönös tisztelet és megértés jegyében újabb párbeszéd indult a több mint száz, különböző országokból érkező táborlakó között. Kommunikációjuk sikeréhez hozzájárultak mentoraik, csoportvezető teamereik.

A táborszervezés időszakának elmúlt hét éve alatt fontos hozadékként jegyezhetjük: a tolerancia fogalma az európai lelkülettel egyenlítődött ki, a toleranciatábor szervezőinek fő törekvése pedig, hogy Európa jövőbeli vezetői, látnokai, a fiatalok egy lélekkel teli projektumot évről évre gazdagabb tartalommal töltsenek fel az európai tudat fejlesztése céljából, szintén sikerült. Közös törekvéssel, edukatívnak és kreatívnak nevezett műhelyekben sokszínű képzési, szórakoztató, művelődési és művészeti tartalmak befogadásán keresztül, az idei év júliusában is lehetőségük nyílt felfedni azokat a hasonlóságokat és különbségeket, amelyek a Duna mentén és szélesebb térségben is egybefogják a fiatalokat. A kezdetektől gyakorlat, hogy a toleranciatáborba érkező vidéki, illetve külföldi fiatalokat helybeli kortársaik vezetik, kalauzolják Topolyán való tartózkodásuk alatt.

2013-ban tizenhárom topolyai fiatal, ún. teamer vállalta, hogy a táborlakók segítségére lesz. Mellettük a délelőtti és a délutáni interaktív foglalkozássorozat előadói, műhelyvezetői vállalták képzésüket, köztük a topolyai Csernik Ilma pedagógus, aki a Gondolkodó ember a digitális valóság korában címmel értekezett és vezetett műhelyt a fiataloknak fő érdeklődési területe mentén kidolgozott előadásában, a digitális korszakban megnyilvánuló figyelem és a kritikus gondolkodás témakörében. A Toleranciatábor hallgatói körében szerzett tapasztalatairól, előadóként megfogalmazott célkitűzéseiről lapunknak is vallott:

– Előadásom a kritikai gondolkodásról szólt, azt járta körül és sugallta a közönségének, mennyire fontos, hogy mindig tudatosan és kritikusan legyünk jelen a valóságban. A táborlakók hétköznapjainak természetes része, hogy folyamatosan online-felületen kommunikálnak, annak előnyeit is élvezve. Én mindemellett folyamatosan erősíteni kívánom a valódi emberi kapcsolatok létezésének, fenntartásának és a valódi világban való tudatos élésnek a fontosságát is. Az információkhoz való gyors hozzáférés mellett a hálózatban való működésnek az is az előnye, hogy a felhasználó könnyen talál segítségre problémái megoldása során. A digitális felhasználók kreatívabban és intuitívebben tudnak tájékozódni a mindennapokban előállt helyzetek között. Hátrányról akkor beszélhetünk, ha ez kizárólagossá és mértéktelenné válik. Tudatos felhasználói megközelítés, kritikai gondolkodásmód szükséges annak mérlegeléséhez, mely szerzett információ igaz, mely hamis – fejtette ki többek között Csernik Ilma.

Szerző (Forrás)
SZ. A., Magyar Szó
Többi hír