Ugrás a tartalomra

A szüret ünneplése

Tartalmas program jellemzi az idei palicsi szüreti napokat is

A szüreti napok a termés, a szüretelés, a fáradtságos munka ünneplése. Palics ezen a hétvégén ünnepel, hiszen ma és holnap zajlanak a 29. Palicsi Szüreti Napok.

A tóparti sétányon megnyílt a borutca, de egyebek közt gyümölcsök, méz, sajt, csokoládé és egyéb édességek is várják az érdeklődőket.

A rendezvény keretében idén is a Rotary Klub kínál sülteket és italokat, amelyek bevételét jótékony célokra fordítják. A Vigadó nagyyteraszán ezúttal is megtekinthető a gyümölcs- és zöldségkiállítás, amely szintén jótékony célokat is szolgál.

A terméseket a szabadkai, palicsi és környékbeli termelők adományozták, a szüreti napok lezártával pedig a Kolevka kapja meg. A szüreti napokról Dobó Márta, a palicsi helyi közösség közgyűlésének elnöke számolt be a lapunknak:

– Az idei szüreti napokat is gazdag, színes program jellemzi. Gyermekek és felnőttek egyaránt megtalálhatják a nekik való tartalmat. Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakot szinte szélsőségesen változékony időjárás jellemezte, az alma és a szőlő esetében mégis van mit kiállítani, de egyes termelőknek más terményeket is sikerült megóvniuk, megőrizniük. Úgy gondolom, hogy hálásnak kell lennünk annak, ami  sikerül és bizakodni abban, hogy jövőre kedvezőbbek lesznek a körülmények, az időjárási viszontagságok, ezáltal pedig jobb a termés – mondta Dobó Márta, aki külön felhívta a figyelmet a szintén a Vigadó nagyteraszán megtekinthető kézműveskiállításra, amely egy határon átívelő, Magyarország és Szerbia közt megvalósuló IPA-projektum része. A projektum címe Szociális vállalkozás a kézművesek integrálására a határmenti térségben, vezető partnere a Dél-Alföldi Regionáls Társadalomtudományi Kutatási Egyesület, a projektum partnere pedig a Ludaspuszta Térségi Társulás:

– Ez a kézműves kiállítás a projektum úgymond második felvonása. Remek kezdeményezésről van szó, hiszen a kezdő vállalkozók nagyon sok kihívással szembesülnek, a projektum keretében viszont módjukban áll tanácsokat kapni arra vonatkozóan, hogyan indítsanak vállalkozást, az eredményesség érdekében hogyan társuljanak és hogyan éljenek az online lehetőségekkel – hallottuk Dobó Mártától.

A Palicsi Szüreti Napok megnyitójára ma került sor. Az ünnepi műsor folyamán Ramona Grubanov, a tavalyi év szüreti királynője átadta a koronát, az idei év királynőjének, Viktorija Crnkovićnak.

A továbbiakban Dragutin Miljković, az Arena Zabatkiensis Borlovagrend nagymestere meghirdette az idei év borászát, ezt a kitüntetést pedig Petar Dulić, tavankúti borász kapta meg, aki ezután, a szokásokhoz híven beszámolót tartott a városi önkormányzat képviselőjének. A városi önkormányzatot Srđan Samardžić, a városi tanács idegenforgalmi, beruházási ügyekkel és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tagja képviselte, aki miután köszöntötte az egybegyűlteket azt hangsúlyozta, azt hogy a szüreti napok népszerűsége hozzájárul ahhoz, hogy Palics visszatérjen régi útjára, régi pompájához.

Ugyancsak a Vigadó nagyteraszán nyílt meg a Nove Subotičke Novine 4. kortárs szerb karikatúra kiállítása, amelynek témája a borlovagok voltak. Ahogyan azt hallhattuk, a pályázatra több mint 150 munka érkezett, bel- és külföldről. Az első díjat Goran Ćeličanin, a másodikat Jugoslav Vlahović, a harmadikat Lazo Sredanović-Dikan kapta meg, a borlavogok különdíját pedig Kristina Radojčin.

A délutáni órákban a szüreti napokon művelődési műsorra, zenei koncertekre, fellépésekre került sor. 21 órától a nyári színpadon, első ízben lesz megtartva a szüreti napok keretében, kézműves sör fesztivál is, amelyen a Moonlight együttes zenél. Holnap egyebek közt marhapörkölfőző verseny, torták és házi készítésű kalácsok versenye, valamint gyermekműsorok és foglalkozások zajlanak majd, de a sétányon is lesz látnivaló.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L. M.
Többi hír