Ugrás a tartalomra

A szülőföldön maradást szolgálva

Az MNT és az Európa Kollégium illetékesei minden olyan vajdasági középiskolába ellátogatnak, ahol magyar nyelven is folyik az oktatás

Zsúfolásig megtelt a zentai városháza díszterme tegnap este a Magyar Nemzeti Tanács idei első, tájékoztató jellegű szülői értekezletén, amelynek keretében az Egészségügyi Középiskola, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, valamint a Zentai Gimnázium harmadik osztályos diákjai és szüleik ismerkedhettek meg az MNT komplex ösztöndíjprogramjával.

A rendezvény kezdetén Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke és a zentai Községi Tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja köszöntötte az egybegyűlteket, akikkel ezt követően Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke és Kovács Birkás Zsolt, az Európa Kollégium nevelőtanára ismertette azokat a lehetőségeket, amelyeket az ösztöndíjprogram és a kollégium kínál a leendő egyetemisták számára.

– Az ilyen találkozók azért fontosak, mert a szülőknek és a diákoknak lehetőséget nyújtanak arra, hogy közösen tájékozódhassanak a továbbtanulási lehetőségekről, az ösztöndíjakról, a kollégiumi elhelyezésről, az étkezési lehetőségekről és számos olyan kérdésről, amelyek meghatározhatják a leendő egyetemisták mindennapjait, feltéve persze, ha az itthoni továbbtanulás mellett döntenek.

Ezekre a találkozókra a középiskolák harmadik osztályos tanulóit és szüleiket hívjuk meg, mivel ennek a korosztálynak a tagjai jövőre fognak érettségizni, ebben az időszakban érlelődik bennük annak a gondolata, hogy milyen felsőoktatási intézményt válasszanak maguknak.

Ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy éppen ebben az időszakban ismertessük meg velük az ösztöndíjprogramunkat, amelyet a Magyar Kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően most már hét éve sikeresen valósítunk meg – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, hozzátéve, hogy március 19-e és 29-e között minden olyan vajdasági középiskolába szeretnének ellátogatni, ahol magyar nyelven is folyik az oktatás.

– Azt szeretnénk, ha az Európa Kollégium képviselőivel együtt mindenhol lehetőségünk nyílna arra, hogy találkozzunk a harmadikos diákokkal és szüleikkel, annak érdekében, hogy bemutassuk nekik a Magyar Nemzeti Tanács komplex ösztöndíjprogramját, illetve választ tudjunk adni nekik azokra a kérdésekre, amelyek akár az ösztöndíjprogrammal, akár általában a továbbtanulással kapcsolatban felmerülnek bennük – magyarázta Jerasz Anikó, hozzátéve, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak jelenleg 1075 ösztöndíjasa van, beleértve az alapképzésre járó, a demonstrátori és a Várady-ösztöndíjasokat is.

– Az ösztöndíjak összege 90 és 150 euró között mozog, s azt, hogy ki milyen összegű ösztöndíjat kap, sok tényező befolyásolja, köztük például az, hogy egyetemre vagy főiskolára jár-e, helyben jár-e egyetemre, illetve főiskolára, vagy sem, hiányszakmát választott-e vagy sem, nagycsaládból származik-e vagy sem, csonka családból származik-e vagy sem, és sorolhatnám. Az ösztöndíj összegét tíz hónapon át folyósítjuk, ami szinte önellátóvá teszi az egyetemistákat és a főiskolásokat, jelentős mértékben megkönnyítve ezáltal nemcsak a saját helyzetüket, hanem a szüleik helyzetét is.

A visszajelzések is igen pozitívak, hiszen amikor az oklevelük megszerzése után a fiatalok eljönnek hozzánk, hogy megköszönjék nekünk azt az ösztöndíjat, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács folyósított számukra, nagyon sokan kiemelik, hogy ha ez a lehetőség nem lett volna, valószínűleg nem tudtak volna továbbtanulni – fogalmazott Jerasz Anikó, aki elmondta, az MNT komplex ösztöndíjprogramja több elemből áll, és már a középiskolák harmadik osztályos diákjaira is kiterjed.

– A középiskolák harmadik osztályos tanulói számára rövidesen olyan tanulmányi kirándulást szervezünk, amelynek keretében megismerhetik az újvidéki és a szabadkai egyetemi várost, a nyár folyamán pedig bekapcsolódhatnak a szerb nyelvi felzárkóztató programunkba is, amely háromhetes, nyolcvanórás intenzív tanfolyamot foglal magába.

A célunk ugyanis az, hogy a diákok a középiskolai tanulmányaik befejezése után semmiképpen ne álljanak meg, hanem mindenképpen tanuljanak tovább, és lehetőség szerint itthon válasszanak maguknak felsőoktatási intézményt, hiszen azokat az okleveleket, amelyeket itthon szereznek meg, sokkal könnyebben érvényre tudják juttatni, mint azokat, amelyeket külföldön – tette hozzá a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, M.E.
Többi hír