Ugrás a tartalomra

Szerb Mozgalom az 1848-as forradalomban

Tanácskozás Écskán 

A hétvégén nemzetközi konferenciát tartottak az écskai kastélyban, Szerb Mozgalom az 1848/49-es forradalomban címmel. A kétnapos rendezvényen több mint húsz hazai, valamint magyarországi, romániai és horvátországi történész próbála megvilágítani a Habsburg-monarchiabeli szerb mozgalom történelmi, katonai, gazdasági, politikai, kulturális szegmenseit. 

A konferencia részvevőit köszöntötte Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere, kiemelve, hogy a rendezvény helyszíne autentikus, nem véletlenszerű, hiszen az écskai kastély, akárcsak a nagybecskereki megyeháza, három évtizeddel az 1848-as forradalom előtt lett felavatva. Százhetven év távlatából pedig szerinte az a legfontosabb, hogy ápoljuk az emlékezés kultúráját, a múltban történtek pedig minden Vajdaságban, de a környező országokban élő nemzetnek az együttműködését szolgálják. 

A konferenciát Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy azok az évek egész történelmünket meghatározták az utánuk következő 170 évben. 

– Március 15-e a mi számunkra nemzeti ünnep.

De azt gondolom, fontos az, hogy mások is beszéljenek ezekről a történelmi időkről. A szerbek is, a horvátok is, a magyarok is. Mert ezek a napok, ezek a hónapok és évek mindannyiunk történelmét meghatározták. Hogyha abból indulunk ki, folyamatosan azt mondjuk és tényként fogadjuk el, hogy Vajdaság sokszínű, akkor a sokszínűségben nemcsak a nyelvi sokszínűség van benne, nemcsak a konyhák közötti különbségek és sokszínűségek vannak benne, hanem egy-egy történelmi esemény megítélésének a különbözősége is.

Ennek a különbözőségnek az elfogadása, azt gondolom, hogy mindannyiunk számára nagyon fontos. És az elfogadáshoz a beszélgetés vezet, a különböző álláspontoknak az elmondása, a különböző álláspontokkal való szembesülés, és azoknak a közbeszéd részévé tétele. Ezért fogadtam el ezt a meghívást. Azt gondolom, hogy ez erősíti mindazt, amit mi március 15-ről és 1848/49-ről gondolunk – mondta Pásztor István.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.I.
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét