Ugrás a tartalomra

Szarvaspaprikást is főztek Makkhetesen

Főzőverseny, gyereksarok, kirakodó vásár, szarvaspaprikás, élőzene és gazdag művelődési műsor várta mindazokat, akik ma ellátogattak a VMSZ szabadkai, makkhetesi helyi szervezetének családi napjára.

Délelőtt negyed 12 magasságában már egészen szép színű volt valamennyi versenyző szarvaspörköltje, hiszen még reggel 9 órakor megtörtént a tűzgyújtás. A szarvaspörköltnek azonban legalább négy óra hossza kell, hogy szépen megfőljön és ízletes legyen. Összesen 16-an neveztek be a főzőversenyre.

Amíg a bográcsban rotyogtak az étkek, egyesek ostorcsattogtatásban próbálták ki ügyességüket. Férfiak és nők egyaránt.

A versenyzőknek igazi kihívást jelentett a szarvaspörkölt elkészítése, hiszen ez az ínyencség általában ritkán kerül terítékre. Mindenkinek megvan a saját kis receptje.

Horvát Róbert: „Csak a szív és a lélek, hagyma, babérlevél és a többi, amit ne áruljunk el.”

Szabó Csaba: „Mindenki egyedi ízre szabottan készíti. Mi vöröshagymát, fokhagymát, kis borsot, erős paprikát, fűszerpaprikát teszünk bele, és köménymaggal szoktuk készíteni.”

A makkhetesi Családi napon élőzene, kézműves kirakodóvásár és gyermeksarok is
várta a vendégeket. A látogatók számára mintegy 300 adag szarvaspaprikást főztek a szervezők.

Kovács Ferenc, szervező: „A jótékonysági része az úgy néz ki, aki akar, az adakozik egy perselybe.
- Mi lesz a sorsa az összegyűlt pénznek?
- A begyűlt pénzt azt karácsonyi csomagokra fordítjuk azoknak a gyerekeknek, akik rászorulnak. Minden évben meg szoktuk csinálni ezt.”

Az eseményen megjelent Pásztor István, a tartományi parlament és a VMSZ elnöke is.

A zsűritagok között volt Fremond Árpád, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, aki szenvedélyes vadászként maga is jól ért a szarvaspörkölt elkészítéséhez.

 

Fremond Árpád, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ: „Fontos, hogy érződjön a vad íze, amennyire kell. Szerintem nagyon finom pörköltet lehet szarvasból főzni, meg őzből is.

Egy picit csípősnek kell lennie, ami természetesen mindenki ízlésétől függ, de én szeretem azt, ha van egy pici ereje, és fontos, hogy omlós legyen a hús és, hogy egy picit sűrűbb legyen a leve.”

A Családi napon művelődési műsort is láthatott a közönség.

Szűcs Katalin: „A húst pácolni szokták, legalább előző estétől. Vöröshagymával, répával, zöldséggel, ilyen-olyan fűszermagokkal pácolják. Amikor elkezdjük főzni, először dinszteljük a hagymát, amit nem szabad sajnálni.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV