Ugrás a tartalomra

Szakmai tanácsok a Durindó fellépőinek

A 39. Durindó produkcióit értékelte három napon át egy szakmai bizottság, több helyszínen. Jeles vajdasági és magyarországi hozzáértők mondták el véleményüket, és adtak tanácsot a népi együtteseknek és szólistáknak. Az értékelő napok egyfajta szakmai továbbképzésnek is tekinthetők.

Az idei Durindót júniusban tartották Csantavéren. Ezen a héten szakmai bizottság nézte át az akkor készült felvételeket, közel százat. Az értékelőkön részt vevő csoportvezetőknek segítséget adtak a további munkájukhoz, illetve a szakmai fejlődésükhöz is. Kovács Magdaléna, elnök, Tiszagyöngye Művelődési Egyesület, Törökkanizsa: „Azt hiszem, hogy nagyon fontos, mert ilyenkor halljuk meg, hogy mi az, amit jól csinálunk, és mi az, amin esetleg változtatni kell, és tanácsokat is kapunk, hogy hogyan csináljuk tovább.”

A Durindó fellépőinek produkcióit második éve értékeli ilyen módon a szakmai bizottság. Kisimre Szerda Anna, néptáncpedagógus: „Nagyon oda kell figyelni arra, hogy jó hangnemet válasszanak, hogy olyan dalokat válogassanak össze, amelyeket mindenki el tud énekelni, nagyon nehéz összeegyeztetni, amikor férfiak és nők is énekelnek a csoportban, plusz, amikor citerakíséret van.”

Az összejöveteleket a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, valamint a Gyöngyösbokréta és a Durindó Fesztiváltanács közösen hívta életre. Juhász Gyula, szakmunkatárs, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet: „A fesztivál egynapos, mindig más helyszínnel, és utólagosan értékeljük ki, és ez látszik a munkájukon, hogy talán jobban segít, mert itt meghallgatjuk az egész műsorszámot, és aztán a zsűri tagjai elmondják az észrevételeket, lehet kérdezni, lehet beszélgetni.”

A három napon át zajló értékelésnek Kúla, Hajdújárás és Zenta adott otthont. Decemberben további két hasonló összejövetelt tartanak majd, amelyeket a bánáti és a dél-bácskai, illetve a szerémségi és az al-dunai csoportok számára szerveznek meg.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír