Ugrás a tartalomra

Sok az alma, alacsony az ára

Többéves mélyponton az alma ára Szerbiában. A többszörös jégverés ellenére is bő termést adó gyümölcsért alacsony összegeket fizetnek a termelőknek, így a befektetetéseik sem térülnek meg.

A május 11-i és a június 24-i jégviharok akkora kárt tettek a gyümölcstermésben, hogy azt már csak, mint ipari minőségűt lehetett értékesíteni – panaszkodik Serfőző Jenő horgosi termelő. Idei almatermésének a felét csak hullóalmaként tudta értékesíteni a jégverések miatt. Az ipari almát pedig olyan nevetséges összegért vették át, amely még a költségeit sem fedezi. „Attól az az alma, hogy esetleg jégütött vagy éppen frissen leesett a fa alá, 22-szer meg volt nálam permetezve. Meg a metszés, a sorközi karbantartás, a munkaerő. Amivel kezdték az ipari almának a felvásárlását – 6 dinárért –, szinte az ipari alma összegyűjtését is alig fedi. Semmi nem marad a termelőnek.”

A termelők szerint a külföldi piacra szánt almának sincs megfelelő ára. A régióban általános túltermelés volt jellemző, amit tovább rontott a szerb kormány által előre bejelentett rekordtermés – mondja Nenad Radetić termelő. „Az is egy nagy hiba volt, akkora reklámot csináltak, hogy annyi alma van, hogy nem tudunk vele mit kezdeni. Én 58 éves vagyok, de még életemben nem hallottam, hogy Dél-Tirolban ezt mondák volna. Ezt nem szokták kikiabálni. Be szokták tárolni és árulni. A vevő nem tudja, hogy mennyi alma van, csak ha elmondjuk. Erre reagáltak az orosz vásárlók, és leesett az ár.”

A konzumalmát jelenleg kilogrammonként 16-18 dinárért veszik át. Ahhoz, hogy nyereséges legyen az almatermelés legalább a 25-30 dináros kilogrammonkénti felvásárlói árat kellene elérni, mondják a termelők.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen