Ugrás a tartalomra

Sajátos kincs a szabadság

Zentán a városháza oszlopcsarnokában tartottak megemlékezést az 1956-os forradalom tiszteletére

Az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából szerveztek megemlékezést vasárnap délelőtt Zentán, a városháza oszlopcsarnokában, ahol az egybegyűltek Rákos Judit történelemtanár bevezetője, valamint Zsoldos Ervin és Verebes Krnács Erika alkalmi műsora után megkoszorúzták a néhány nappal korábban a dr. Rajki Márton emléke előtti tisztelgés jegyében felavatott emléktáblát is.

– Immár hatvan éve, hogy az eltorzult emberi viszonyok, elszemélytelenedett gondolatok és a politikai téboly aberrált világában egy nemzetben az elnyomottság arra a szintre ért, hogy hangosan kimondja: Elég volt! És megszűnt a félelem. A nemzet színe-java  áldozatot hozott, döntött saját maga és a nemzete jövőjéről. Ez a döntés egy világrend ellen szólt, amely sok más náció között a magyart is fojtogatta. Ám a magyar népnek sikerült lélegzetvételhez jutnia, egy olyan rendszerben, amelyben még levegőt venni is tilos volt, és felismerte saját erejét, felismerte azt, hogy képes változtatni – hangsúlyozta a megemlékezésen mondott bevezetőjében Rákos Judit történelemtanár. – Ahogyan Márai Sándor fogalmazott: önmagunk előtt nem szabad megbukni. Ők nem buktak meg. Azok az emberek, akik életüket adták a nemzet, a jövő generációinak szabadságáért, nem buktak meg. Azok, akik a sóhajtásért kijáró megtorlás elszenvedői voltak, nem buktak meg. Azok, akiknek sírját évekig még látogatni sem volt szabad, nem buktak meg. Nem buktak meg, mert megmutatták, hogy a szabadság ott van a magyar emberek lelkében, s noha időről időre megpróbálták elnyomni, elfojtani azt, kiirtani mégsem tudták. És megérkezett az enyhülés. Igaz, váratott még magára, de megérkezett. Miattuk. Bozóki András mondta, hogy sajátos kincs a szabadság, attól, hogy valakitől elveszik, még nem lesz azé, aki elvette. A történelemben mindig voltak háborúk, és mindig volt elnyomás és szenvedés is, az ’56-os forradalom azonban megmutatta azt, hogy a nép lelkét a fegyverek nem tudják uralni, mert az igazi erő nem a fegyverekben van, hanem az emberekben, azokban, akik képesek az előre megjósolható, számukra kegyetlen és fájó jövő ellenében is kiállni az igazság és a szabadság mellett. Az igazi erő az, amikor egy nép nemzetként tud érezni, nemzetként tud gondolkodni és nemzetként tud lépni, haladni előre a közös cél érdekében. Az egyének belső szabadsága, amitől soha senkit sem lehet megfosztani, az önkéntesség és az igazságba, az isteni gondviselésbe vetett mély hit adja azt az erőt, amit azoknál az embereknél tapasztaltunk, akik ’56-ban az utcára vonultak, kivívni a külső szabadságukat – fogalmazott Rákos Judit, hozzátéve, az, amit megpróbáltak tőlük elvenni, sem az elnyomóké, sem másoké nem lett, mindig a magyaroké maradt.

Az összejövetel folytatásában az egybegyűltek közösen meghallgatták Zsoldos Ervin és Verebes Krnács Erika alkalmi produkcióját, majd megkoszorúzták a dr. Rajki Márton tiszteletére állított emléktáblát, amelynél Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa nevében Kolláth Erika; a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Perpauer Attila; Zenta község önkormányzata nevében Ceglédi Rudolf; a Vajdasági Magyar Szövetség zentai szervezete képviseletében Burány Hajnalka és Szegedinszki Krisztián; a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma nevében Gyertyás Mónika és Fehér Szabolcs; a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége képviseletében Berze József és Gordán József; a Magyar Mozgalom nevében Sándor József és Zsoldos Ferenc; a Magyar Polgári Szövetség képviseletében pedig Rácz Szabó László helyezte el az emlékezés virágait.

Szerző (Forrás)
M. E., Magyar Szó
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok