Ugrás a tartalomra

Pacsér: A falu mi vagyunk

Véget ért a Selo to smo mi - A falu mi vagyunk – Wir sind das Dorf címmel 12. alkalommal megszervezett falunapi rendezvénysorozat Pacséron. A gazdag programsorozat kellemes kikapcsolódást nyújtott a résztvevőknek.

A rendezvényt mindig a pravoszláv Péter és Pál-napi templombúcsúhoz legközelebb eső hét végén tartják meg, az idén július 7-9-ig, péntektől vasárnapig tartott. Az első nap labdarúgó pályán felállított nagyszínpadon Dj Lacza retro discóval szórakoztatta a jelenlevőket. Szombaton horgászbajnokság volt a rendezett, festői szépségű kiserdei tónál, valamint babgulyás főzőverseny ugyanott, amelyhez a helyi közösség biztosította a babot, kolbászt, oldalast és tűzrevalót. Több mint ötven, tíz-tíz tagú csoport vetélkedett, de több helyen a bab mellett nyárson birkát vagy malacot is sütöttek. A rendezvényen elismeréseket adnak át a többszörös véradóknak, és megköszönték önzetlenségüket.

Délután megnyílt a Szilágyi Gábor Amatőr Képzőművészeti Csoport és az Aranyszál kézimunka csoport kiállítása a Faluházán, illetve a mellette levő kiállító teremben. Itt fogadták a hazai és külföldi önkormányzatok, testvértelepülések képvielőit is. A játszótéren különböző szórakozási lehetőségek várták a gyerekeket. Ötven kg tésztából sütöttek lángost, amit mindenki megkóstolhatott. A labdarúgó pályán nemzetközi fitness rendezvényt tartottak, amelybe bárki bekapcsolódhatott. Bemutatták tudásukat a taekwondósok, és az önkéntes tűzoltó-testület tagjai is gyakorlati betekintést engedtek munkájukba, és íjászkodhattak is az érdeklődők. Kézművesek kínálták portékáikat, és hosszú idő után a könyvbusz kínálatából is válogathattak a könyvbarátok.

Az esti órákban került sor a művelődési műsorra helybeli, tordai és muzslyai fellépőkkel. A jó hangulatú műsor keretén belül Szombathy Zoltán, a helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötte az ünneplőket. Többek között kiemelte, hogy a sós, meleg vizes tófürdőnek köszönhetően a faluban több magán szálláshely is nyílt, és nyílik,vállalkozók vendéglőt is nyitnak. A tófürdő területén augusztus végén várhatóan megnyílik a fedett rész is, ami a falusi turizmus további fellendülését eredményezheti. A kisújszállási testvértelepülés önkormányzatának üdvözletét Szepesi Jenő képviselő, a tordaiakét pedig Dobai János, a helyi közösség tanácsának elnöke tolmácsolta.

A műsort követően került sor a hagyományos tűzijátékra. 22 órától Dj Noyz szórakoztatta az ünneplőket. A rendezvénysorozat vasárnap táborzáró istentisztelettel zárult a református templomban.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, Komáromi Gizella
Többi hír