Ugrás a tartalomra

Ősszel telepítsünk gyümölcsfákat

Most van az őszi mezőgazdasági munkák dandárja: a gazdálkodók igyekeznek betakarítani az aránylag jól termett napraforgót és szóját, törik már a kukoricát, és a cukorrépa szedése is terv szerint halad. A sok csapadék egy-két napra leállította ugyan a munkát, de általában véve nem késik a betakarítás.

A konyhakertészek és a gyümölcstermelők sem tétlenkednek, hiszen időszerű az őszi káposztafélék, valamint az alma, a körte és itt-ott még a szilva szedése is.

— Az idén kedvezőbb volt az időjárás tájainkon, mint tavaly, amikor a szokatlanul hideg tél, majd a hosszan tartó aszály és a nyári forróság megviselte a gyümölcsfákat, kihatott a termés minőségére, mennyiségére, és az őszi idényre való felkészülésre is — mondja Kókai Zoltán, a temerini Kókai-kertészet tulajdonosa. — Ennek következményeit az idén is megéreztük, mivel a fák gyenge kondícióban teleltek át. Az idei tavaszt és a nem túl forró nyarat kevésbé sínylették meg. Most szemmel láthatóan jó állapotban vannak az idősebb és a fiatalabb gyümölcsfák is. A szaporítóanyag elkészítése sem okozott gondot, mert már alkalmazzuk a csepegtetőrendszert a faiskolában, így megváltozik a mikroklíma a fák körül, és könnyebben viselik el a stresszes helyzeteket.

* Ősszel válik időszerűvé a gyümölcsösök felújítása, azaz az új ültetvények telepítése. Miért ez az időszak a legalkalmasabb erre?
— A gyümölcsfákat azért kell ősszel telepíteni, mert ezzel nyernek egy vegetációs időszakot. Ősszel még a fagyok beállta előtt van elegendő idő arra, hogy a gyökere megerősödjön, tápanyagot szívjon fel, és felerősödve várja a facsemete a telet. Tavasszal gyorsabban kezd hajtani az őszi telepítésű fa, ellenállóbb lesz a betegségekkel, kártevőkkel szemben, és már bőven raktározhat tápanyagot a jövő évi rügyek kifejlesztésére. Gyümölcsfát a kemény fagyokig — november végéig, december elejéig — lehet telepíteni. Ha mégis a tavaszi telepítés mellett döntünk, arra kell törekednünk, hogy amint felenged a fagyos föld, azonnal ültethessünk. Azt azonban tudni kell, hogy az áprilisi és a májusi telepítés sokszor kiszáradással jár.

* Ültetéskor mire kell ügyelnünk?
— Fontos a talaj tápanyag-ellátottsága, ezért juttassunk kellő mennyiségű istállótrágyát és tápanyagot a talajba. A ültetésre kiásott gödör elég széles és mély legyen, és az oltás helyére is figyeljünk, fordítsuk északnak. Ültetés előtt vizsgáljuk meg a facsemete gyökereit, és vágjuk vissza az elhalt hajszálgyökereket. Ültetés után jól öntözzük meg a fát, tömörítsük a talajt, és a következő időszakban se hagyjuk kiszáradni a gyökerét. A téli nyugalmi időszakban ne bolygassuk a fát, de tavasszal, az első hajtások megjelenésekor ismét gyakran öntözzük.

* Milyen gyümölcsfák közül válogathatnak az érdeklődők az Önök kertészetében?
— Igyekszünk minden évben bővíteni a kínálatot, ezért a hagyományos fajtákon kívül újak is vannak. Almából például 13, körtéből 10, sárgabarackból 10, cseresznyéből 6, őszibarackból 4, szilvából pedig 6 fajtával szolgálunk a vásárlóknak. Egyre elterjedtebbek a gyümölcsfák „oszlopos” változatai, amelyek elsősorban a kiskerttulajdonosoknak érdekesek, hiszen nem foglalnak el nagy helyet, és aránylag közel telepíthetők egymáshoz. Hozamban ugyan nem versenyezhetnek a koronás fajtákkal, de ha a kertben van három-négy oszlopfa minden fajtából, az bőven fedezi egy család éves gyümölcsszükségletét — mondta beszélgetőtársam

Szerző (Forrás)
Juhász Andrea, Hét Nap
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen