Ugrás a tartalomra

Örömvasárnap megszólal a felújított orgona Zentán

Átépítették a zentai Jézus Szíve-plébániatemplom orgonáját. A hívek hamarosan már hallhatják Vajdaság legnagyobb versenyorgonájának hangjait. A hangszer átépítését Gyergyószentmiklóson végezték.

A Jézus Szíve-plébániatemplomban a mesterek mindössze tíz nap alatt építették be az orgonaelemeket, amelyeket a jobb hangzásvilág miatt építettek át. A munkálatokban összesen öt gyergyószentmiklósi mester vett részt. Az átépítést pedig Bartis Szabolcs orgonaépítő mester vezette.

A 2012-ben felépített orgona basszussípjai korábban a templom mellékkarzatán foglaltak helyet, de az orgona mély hangjai onnan nem szóltak megfelelően. A plébániatemplom vezetősége az átépítéssel a székelyföldi Vox Humana orgonaépítő és orgonaalkatrészt gyártó Kft.-t bízta meg. Rácz Szabó István, koordinátor, Jézus Szíve-plébániatemplom, Zenta: „A mély hangokat, a basszus sípokat, a pedálművet hozták ki a főműhöz, az orgona főműjének a jobb illetve bal oldalára. Azok a sípok most onnan tudnak szólni. Teljes szépségében tudják visszaadni a mély hangjait az orgonának.”

A plébániatemplom felújítása, és a versenyorgona átépítése is egy IPA- pályázat keretében valósult meg. Az előfinanszírozást a zentai önkormányzat vállalta magára. Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „Tulajdonképpen egy szerb-román IPA-program keretein belül történt a Jézus Szíve templom részleges felújítása, az orgona bővítése és felújítása, és az egyházzenei rendezvények megvalósítása is. Maga az orgona felújítása, hozzáépítése körülbelül négymillió dinárba került. Ebből 85 százalékot az IPA-program keretein belül tudunk biztosítani, 15 százalékot pedig az önkormányzat tett hozzá.”

A hívek nagy örömére a Jézus Szíve-plébániatemplom versenyorgonája Örömvasárnap, vagyis advent harmadik vasárnapján és karácsonykor is megszólal majd.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír