Ugrás a tartalomra

Orbán: a tét ma már Európa

A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában – mondta Orbán Viktor a székelyföldi Tusnádfürdőn. A magyar miniszterelnök a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor rendezvényén ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit. Jelezte, több mint 1,2 millió kérdőív érkezett vissza, és az eredmények szerint 95 százalék azt mondta: a bevándorlás helyett inkább a magyar családok, gyermekek támogatására van szükség.   

„Örömmel ismerem fel tucatjait régi harcostársaimnak, külön is köszöntöm a székely zászlókat, köszönöm szépen, hogy együtt lehetünk” – köszöntötte az egybegyűlteket a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn. Ma az újkori népvándorlás jelenségéből kell a tanulságokat megérteni – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az észak-afrikai országok szétesésével megszűnt az a védvonal, amely megvédte Európát, felfogta az Afrika belseje felől érkező néptömegeket. Az igazán komoly fenyegetés nem a háborús övezetekből érkezik, hanem Afrika mélységeiből – mutatott rá Orbán Viktor, és arra figyelmeztetett, a jelenlegi népvándorlási hullám csak a kezdet. A magyar miniszterelnök az újkori népvándorlás jelenségét értékelve kiemelte, a tét ma már Európa, az európai polgár életmódja, az európai értékek és nemzetek megmaradása vagy eltűnése, illetve felismerhetetlenségig történő megváltozása. Most már nem csupán az a kérdés, hogy mi magyarok milyen Európában szeretnénk élni, hanem az, lesz-e egyáltalán mindaz, amit mi Európának nevezünk. „Azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké maradna. Ezt szeretnénk, azért csak szeretnénk, mert ehhez a többiek szándéka is kell, de van valami, amit nem szeretnénk, hanem akarunk, akarjuk, mert csak tőlünk függ. Meg akarjuk őrizni a magyar Magyarországot” –mondta Orbán Viktor.

Az európai baloldal a bevándorlás problémájában nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát – nyomatékosította a magyar kormányfő. A baloldal úgy tekinti, hogy a bevándorlás fokozódása végletesen meggyengítheti, sőt felszámolhatja a nemzeti kereteket, és ezzel a baloldal történelmi távú célja is teljesül. „Míg a magyar baloldal 2004-ben a külhoni magyarok ellen uszított, ma tárt karokkal ölelné keblére az illegális bevándorlókat. Ezek az emberek, ezek a politikusok egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat, és azért nem szeretik őket, mert magyarok. Mint ahogy jó néhány brüsszeli pénzügyi és politikai erőközpont is abban érdekelt, hogy eltöröljék a nemzeti kereteket, meggyöngítsék a nemzetállami szuverenitást, és felszámolják a nemzeti identitásokat.” Orbán Viktor hozzátette, ha 2014-ben a baloldal alakított volna kormányt Magyarországon, akkor egy-két év alatt nem ismernénk rá a hazánkra, olyanok lennénk, mint egy menekülttábor.

A magunk útján kívánunk járni, a magyarok nem kérnek a megélhetési bevándorlókból és az Európai Unió által kikövezett görög útból – szögezte le Tőkés László európai parlamenti képviselő a Tusványos zárónapján. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke megköszönte, és továbbra is kérte Magyarország támogatását az autonómiatörekvéseikhez. „Azon fáradozunk, hogy európai szinten és saját országainkban is áttörést jelentő gyökeres változás következzen be a magyar kisebbségi önrendelkezés viszonylatában. Ezen dolgozunk, ezen fáradozunk, Isten segítségét kérem hozzá!”

Augusztus 31-éig megépül a kerítés Magyarország déli határán, az ettől eltérő időpontok érvénytelenek – jelentette ki Orbán Viktor. A magyar kormányfő a fórumon elmondta, nagyarányú javulást vár ettől a lépéstől, az eddigi tapasztalatok alapján azonnal egyhatodára, egyhetedére csökken az illegális határátlépők aránya az ilyen határzárak kialakításával.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen