Ugrás a tartalomra

Orbán: Magyarország szövetségeseket választott, nem pedig főnököt

Magyarország szövetségeseket választott, nem pedig főnököt – mondta pénteken Orbán Viktor Brüsszelben. A diplomáciai villámlátogatáson Magyarország miniszterelnöke az Európai Bizottság és az Európai Tanács új elnökeivel, valamint az Európai Néppárt elnökével is találkozott.

Az Európai Unió vezetőivel találkozott pénteken Orbán Viktor Brüsszelben. Magyarország miniszterelnöke először Jean-Claude Junckerrel, az Európa Bizottság új elnökével és Donald Tuskkal, az Európai Tanács új elnökével tárgyalt. A program sodró tempóját bizonyítja az az internetre is felkerült jelenet, amikor a Bizottság elnöke kézfogás közben „Ok, let’s go” mondat kíséretében már húzta is maga után a meglepett magyar kormányfőt, akivel az eredeti tervektől eltérve csak négyszemközt egyeztettek.

Orbán Viktor a nap folyamán Joseph Daullal, a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt elnökével, valamint Herman van Rompuy-jel, az Európai Tanács volt elnökével is találkozott. „Újonnan választott vezetés van Európában és ilyenkor megnő az igény arra, hogy a szokásos ügyintézésen túl lehessen átfogóbban beszélni és tárgyalni a dolgokról és ehhez a négyszemközti megbeszélések mindig alkalmasabb keretet adnak. Ilyenkor hosszabbak is a megbeszélések és igazából ilyenkor lehet nagy lépésekkel előre haladni és ilyenkor lehet jól elmondani, hogy a magyarok melyik ügyben mit képviselnek és mit akarnak” – hangsúlyozta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

Az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban Orbán kifejtette, ésszerű megoldásra törekszik, értelmes kiutat keres. Magyarország világossá fogja tenni, hogy fontosnak tartja a nemzetközi jog tiszteletben tartását, de nem akar a gazdasági kapcsolatoknak és a magyar gazdaságnak ártó helyzetet. „20 éve dolgozom azon, hogy Magyarországon mindenkinek elmondjam újra és újra, hogy amikor beléptünk az Európai Unióba, akkor mi szövetségeseket választottunk, nem pedig főnököt. Tehát Magyarországnak nincs főnöke, aki megmondja, hogy hogyan kell helyesen gondolkodni Oroszországról, Ukrajnáról, vagy éppen a bevándorlás kérdéséről. Szuverén államok vagyunk mind a 28-an és olyan álláspontot alakítunk ki, amely szolgálja a saját hazánk érdekét.”

Orbán Viktor optimista a magyar gazdaság helyzetét és a gazdasági növekedést illetően. A kormányfő hangsúlyozta, 2015-ben az EU-ból még több forrás érkezik majd az országba, mint tavaly. Erre alapozva jó esély mutatkozik arra, hogy az ország a növekedés ütemét fenn tudja majd tartani.

Előzmény:

Orbán Viktor Brüsszelben tárgyal

Európai uniós vezetőkkel és az Európai Néppárt elnökével tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnök Brüsszelben.

Mivel mindkét uniós intézmény, a bizottság és a tanács élén is új vezető dolgozik, indokolt mindegyikükkel áttekinteni az Európa előtt álló legfontosabb kihívásokat, illetve az EU és Magyarország kapcsolatainak aktuális kérdéseit – mondta a tárgyalásokról Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A magyar kormányfő a Jean-Claude Juncker bizottsági és a Donald Tusk tanácsi elnökkel folytatandó megbeszélés mellett – Fideszt is a soraiban tudó – európai pártcsalád, az Európai Néppárt elnökével, Joseph Daullal is tanácskozik.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír