Ugrás a tartalomra

A nyugat-bácskai magyaroknak Szent István napja az összetartozást is jelenti

Zomborban is megünnepelték Szent István napját. Bár a városban mára már igen kevés magyar ajkú lakos maradt, a környező településekről szép számban érkeztek vendégek, hogy együtt ünnepeljenek ezen a napon.

Szentmisén emlékeztek meg Zomborban Szent István államalapító királyunkról. A kenyérszentelés után következett volna a népművészeti felvonulás, amely a rossz idő miatt elmaradt.

Az ünnepség legszebb részét, mikor a táncosok népviseletben felvonulnak a téren, a zord idő elmosta. Ettől függetlenül Zomborban megtartották Szent István napját. Muskovity Károly minden évben részt vesz az ünnepségen. Fontosnak tartja, hogy megőrizzék a hagyományokat azok miatt is, akik ugyan elvándoroltak, de egyszer talán visszatérnek szülőföldjükre.

Muskovily Károly: „Nekünk ez itt nagyon fontos a szórványban. Nyugat-Bácskában, ahol nagyon fogy a magyarság. Összetartó erőt jelent. Nemcsak nekünk, hanem a magyarlakta területeken mindenhol Szent István jelképe. Nagyon fontos az összetartozás, mert ilyen kevesen maradtunk és nagyon sokan elhagyták nemcsak ezt az országot, hanem a magyarlakta területek több részét is.”

Bár a rendezvény legszebb része az eső miatt elmaradt, a résztvevők nem keseredtek el. Folytatták az ünneplést. Péter István, elnök, Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska: „Zomborban a Szent István-ünnep hivatalosan a nyugat-bácskai magyarság központi ünnepe.

De ettől sokkal többet jelent, ugyanis a szórványban most, amikor tudjuk, hogy nagy az elvándorlás, folyamatosan minden évben meg kell újítani a hitünket. Hogy vagyunk még, hogy létezünk még és elég erősek, elég számosak vagyunk ahhoz, hogy közösen fel tudjunk lépni.”

A környező magyar lakta településekről is sokan érkeztek Zomborba, hogy együtt emlékezzenek Szent Istvánra. Petkovics Márta, tag, Végrehajtó Bizottság, MNT: „A hagyományokhoz híven itt Zomborban az idén is a környékbeli nyugat-bácskai magyarok összefogtak, és egy ünnepi szentmisén emlékeztünk meg Szent István királyunkról. Nagy öröm ezt látni, hogy mekkora az összetartás, és mindannyian itt vannak, akik úgy érzik, hogy együtt kell, hogy legyenek.”

A legkisebbeket a legkevésbé sem zavarta az eső, produkcióikkal bátran álltak a közönség elé.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír