Ugrás a tartalomra

Nosza, hajrá – süssünk, főzzünk!

Idén is megszervezték a Noszai Napok elnevezésű rendezvényt, a  jelmondata pedig: Nosza, hajrá – süssünk, főzzünk! Az esemény az egész falut, sőt a környékbeli lakosokat is megmozgatja. Amíg a felnőttek marhapörkölt-főzési tudásukat mérik össze, addig a gyerekek ügyességi játékokon versenyeznek.

ƒ„Hamuban sült burgonya. Mire megfő a bográcsos, lesz hamuban sült burgonya. Mielőbb megfordítjuk, hogy mire ideér a család, olyan ételt egyenek, amit itt még valószínűleg senki sem” – így várták a szakácsok csapatuk többi tagját. A finom illatokkal sikerült is hamar kicsalogatniuk őket a rendezvény helyszínére.

Délután két órakor kezdett rotyogni a bográcsokban a marhapörkölt Noszán. Összesen 24-ben. Kovács Elvira noszai elnök, VMSZ: „Legtöbben helybeliek, környékbeli falvakból, de Szabadkáról, Kelebiáról, tehát azt mondhatom, hogy elég széles környezetből jönnek a versenyzők.”

A falunapon a gyerekekről sem feledkeztek meg. Vass Ágnes szervező elmondta: „Akadálypályát építettünk, ezzel birkóznak, illetve mivel faluról van szó, ezért a kukoricát, a babot és az egyéb takarmányt is bevontuk a játékba.”

A rendezvényen Mánich Andrea és Somogyi Csilla képkiállítását, valamint Vas Margit emlékkiállítását is megtekinthették a nézelődők.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír