You are here

Barát Sándor

Hajdújáráson olyan területeket is elöntött a belvíz, amelyeket eddig soha – Barát Sándor: A környezetvédelmi terület takarítására külön engedély kell, azonban mire megadják, évek telnek el

A hajdújárásiaknak minden évben meg kell küzdeniük a belvízgondokkal. Az elmúlt időszakban leesett jelentős csapadékmennyiség olyan helyeken is gondokat okozott a faluban, ahol a korábbi években nem. A vályogépítésű családi házaknál nedvesek a falak, egyes utcákban egészen a kertekig áll a víz.

Barát Sándor, a hajdújárási helyi közösség közgyűlésének tagja, miközben körbevezetett minket a faluban, elmondta, több belvízzel kapcsolatos gond is érinti őket. Egyrészt bizonyos helyeken nem tudják kiépíteni a csatornahálózatot, más területeken pedig a meglévőket nem tudják kitisztítani.

– Szinte naponta keresnek fel minket a helyi közösségben a polgárok, hogy megkérdezzék, mit tudunk tenni. Mi meg sajnos tehetetlenek vagyunk.

Hiába hívtuk a városi szolgálatokat, azt mondták mindenhol, találjuk fel magunkat. Ugyanakkor már nemcsak az alacsonyan fekvő területeken vagyunk tele vízzel, hanem a magasan levő területeken is.

Az Iskola utca derekán például a házakig megállt a víz. A külső falakon látni is lehet, hogy teleszívta magát a fal és hullik le a vakolat.

Fekete Ilonától megtudtuk, hogy már évek óta küzd a nedves falakkal. Olykor újratapasztatja, de mint megmutatta, a szobákban a fal újranedvesedik és a probléma kiújul.

– Mindenhol hullik a vakolat. Sajnos nincs elszigetelve a fal. Mi még '64-ben építettük a házat, akkor nem volt gond, az utóbbi években állandóan letúrja a vakolatot a nedvesség. Volt ez már tapasztva, meg kibetonoztuk a szobákat, de a fal körül továbbra is gond van. Vályog falak ezek, azzal, hogy alul téglát tettünk, és mégis ilyen ronda – magyarázta Fekete Ilona, aki kilencven évesen próbál gátat vetni a felmerülő problémáknak. Hozzátette: – Éppen a lányom kérdezte, hogy mennyi pénz kellene ahhoz, hogy ezt megcsináltassuk. Én nem tudom, de biztos nagyon sok – mondta.

Újvári Vilmosnál, Ilona szomszédjánál a nedvességtől megrepedt a ház fala. Emellett az is aggasztja, hogy a kútban a talajvíz szintje hamarosan eléri a motort.

– Itt van, látszik is az ablak alatt, hogy a fal teleszívta magát nedvességgel. Itt szemben velünk a víz egy szintben volt a kerttel. Ezt az utcát valamikor úgy építették ki, hogy legfeljebb csak kisteherautóval lehetett rajta közlekedni, de most járnak nagy, több tonnás teherautók is, így folyamatos a rezgés, az utcán az aszfalt is tönkrement.

Tanakodtunk, hogy mi lehetne a megoldás. Ugyanis a Golden Fruct hűtőháznál levő vízelvezető csatorna nem elég, nem tud a víz elfolyni. Folytatni kellene azt a csatornát és összekötni azt az utcában levő többi csatornarésszel, mert minden tavasszal nagyobb esőzéseknél újra és újra ugyanazok a gondok – magyarázta Újvári Vilmos.

Éppen azért, mert a probléma minden évben jelentkezik, és volt olyan év is, amikor házak dőltek össze a sok víztől, az illetékesek pedig még mindig nem találtak megoldást a problémára, a falubeliek elkeseredtek.

Barát Sándortól megtudtuk, ígéretet kaptak a Naftagas igazgatójától, hogy támogatják az Iskola utca javítását, hiszen ebben az utcában több olajkút is működik. Ugyanakkor elmagyarázta, a helyi közösség igyekszik megoldani a csapadékvíz elvezetését, így a vízelvezető-csatornákat megpróbálják összekötni, ami ideiglenes megoldást jelentene. Kiemelte, a legnagyobb probléma a Ludasi-tó környékén merül fel, hiszen a csapadékvíz elvezetésében ez a rész is nagyon fontos szerepet játszik.

– Sajnos ezen a területen, mivel környezetvédelmi területről van szó, nem tisztíthatjuk a csatornákat. Ehhez külön engedély kell. Már évek óta kérjük, hogy ezeket a csatornákat tisztítsák ki, ugyanis a Ludasi-tó ezeken a csatornákon keresztül jelentős mennyiségű, a most megjelent mennyiségnél több vizet is elvezetett a faluból. Mi magunk nem tisztíthatjuk ki, csak a DTD illetékes ebben, de mire megkapják az engedélyt a Környezetvédelmi Intézettől, évek múlnak el.

Látszik, hogy benőtte a gaz a csatornát, amit 5-6 évvel ezelőtt ástunk, illetve takarítottunk ki – mutatta Barát Sándor. Hozzátette, most már nem is lehetne lapáttal kitisztítani, a több éves gaz eltávolításához munkagépek kellenek.

Jenei József arra panaszkodott, hogy hiába a gondok, sajnos egyesek a faluban nem törődnek azzal, hogy a házuk előtt kitisztítsák a csatornát, ugyanakkor a főút mellett nemcsak a füvet kellene levágni, hanem a levágott füvet ki kellene takarítani és a szemetet is kiszedni a csatornából, hiszen az dugulást okoz.

– Lefolyna a víz, ha nem lenne eldugulva. Látja? Nem folyik, tele van a cső szeméttel. Tisztán kell tartani. Azért ásták ki azelőtt, hogy lefolyjon a víz.

Mivel nem folyik el, nálam is a kútban jön fel a talajvíz. Meg kell büntetni azokat, akik nem tartják rendben a házuk előtt a területet! – vélekedik Jenei József.

 

Szerző: 
Magyar Szó, Miklós Hajnalka