Ugrás a tartalomra

Nagy volt a sokadalom a bajsai Prélón

Idén is megtartották Bajsán a már hagyományossá vált Prélót.

Az embereket, kultúrákat, hagyományokat összekötő rendezvényre idén tizenhárom csapat érkezett Vajdaságból, Magyarországról és Szlovákiából.

 A résztvevők népviseletekben játékos vetélkedőkön vettek részt. A rendezvényt a bajsai civil szervezetek és a helyi közösség együtt szervezte, továbbá Topolya község kiemelt jelentőségű rendezvénye.

Szabad tűz felett, rostában pattogott kukorica is kapható volt a bajsai Prélón, amely régen a téli összejövetelek kedvelt csemegéje volt.

Újdonság volt a vetélkedők sorában a csutkatorony-építés és a tojásírás. Szeles Etelka, Aranyszál Kézimunkacsoport, Pacsér: „Ez a tojásírás új dolog volt, meglepett engem is, de tetszik, nagyon jó volt és jól sikerült.”A vetélkedők közben zenés-táncos produkciókkal mutatkoztak be a helyiek és a vendégek. A gyerekek kézműves foglalkozásokon vettek részt és régi játékokat készítettek.

Gere Dominika, Bajsa: „Most készítettem egy képeslapot, valamint felléptem citerával és nagyon jól érzem itt magam.”

Fejős Bence, Bajsa: „Ezt egy afféle pörgettyűnek is mondhatjuk, ma tanultam meg, hogy ha egyszer ráérzel, eléggé könnyű.”A Préló piacán helyi és kézműves termékeket mutattak be, és kiállítás nyílt a civil szervezetek munkáiból.

Lackovics Károly, tanácselnök, Bajsa HK: „Ez a mai hagyományápolás arra akar mutatni, hogy ezt folytatni szeretnénk, a gyerekeink is kell, hogy tudják, hogy hol vannak a gyökerek, és hogy ebben a faluban adjunk egy olyan lehetőséget az embereknek, a fiataloknak, hogy tudjanak élni itt tovább.”

A rendezvényen közel négyszázan vettek részt. Kovács Elvira, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ: „Nagyon örülök, hogy ilyen tömegesek ezek a rendezvények, és itt az egyik helyi szervező mondta, hogy ez valóban egy ráérős nap, és köszönetemet szeretném kifejezni úgy a szervezőknek, mint a résztvevőknek, hogy egy ilyen kellemes napot tölthetek velük, és hogy mindannyian közösen dolgoznak azon, hogy megőrizzük hagyományainkat.”

A hagyományos bajsai vendégvárás részeként reggelire zsíros kenyérrel, ebédre töltött káposztával kínálták a vendégeket, majd tánccal és mulatozással folytatódott a rendezvény.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen