Ugrás a tartalomra

Muzslyán is tájékozódhattak az IPARD pályázatokról a gazdák, a termelők

Szép számú termelő, gazda jelenlétében tartották meg a Muzslai Petőfi Sándor MME emeleti termében a pályázati lehetőségekről, újabb törvényekről szóló tájékoztatót. Az érdeklődők a muzslyaiakon kívül Nagybecskerekről, Erzsébetlakról, Lukácsfalváról, és Szentmihályról is érkeztek.

Fremond Árpád, parlamenti képviselő, a mezőgazdasági bizottság alelnöke elmondta, hogy a VMSZ-es tisztségviselők fontosnak tartják, hogy évente többször is találkozzanak a termelőkkel, hiszen ilyen alkalmakkor be tudnak számolni az elmúlt év eredményeiről, de ugyanakkor előrevetíthetik, milyenek a tervek erre az évre, milyen pályázási lehetőségekre hívnák fel az érintettek figyelmét. Most jelen pillanatban a legérdekesebb az IPARD pályázat, amelyet sikerült beindítani az elmúlt év végén, de emellett a termelők kategorizálásról is szót ejtenek, hogy kinek hol van esélye a pályázásra. Beszámoltak minden olyan törvénymódosításról is, illetve új törvényről, amelyek érintik a mezőgazdasági termelőket.

Lévén, hogy az IPARD az első Európai Uniós mezőgazdasági forrás, két fontos dologra hívta fel a figyelmet Nagy Miklós, a temerini ExpertSolutions pályázatíró iroda igazgatója, mégpedig elsősorban arra, hogy a gazdák ne pályázzanak mindenre, hanem egy hosszú távú pályázási stratégia mentén próbálják meg az eszközeiket társfinanszíroztatni, beszerezni, másrészt pedig konkrétan a most aktuális pályázatokhoz, a kapcsolható eszközökre, illetve a traktorokra kiírt pályázat esetében hogyan gyűjtsék be, illetve milyen adatok, dokumentációk szükségesek hozzá.

Dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatóhelyettese a tartományi lehetőségeket ismertette, a különféle kölcsönvonalakról szólt, továbbá a mezőgazdasági titkárság jövendőbeli pályázatairól, a változásokról tájékoztatott. Mint elmondta, a kisebb gazdaságok az illetékes minisztérium, illetve titkárság pályázataira jelentkezhetnek, a nagyobb gazdaságok viszont az IPARD pályázataival próbálkozhatnak.

A termelők között voltak a lukácsfalvi Bakos Kertészet képviselői is, akik egy új traktort szeretnének vásárolni, fontosnak tartják az ilyen tájékoztató jellegű előadásokat, ha csak idejük engedi valaki megjelenik a családból, és végighallgatja, majd utána közösen döntenek a következő lépésről, a pályázatok adta lehetőségek kiaknázásáról.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, Kónya-Kovács Otília
Többi hír