Ugrás a tartalomra

Módosították az idei évi költségvetést Topolyán

Újra módosították az idei évi költségvetést Topolyán, ebben az évben már negyedik alkalommal.

A Községi Képviselő-testület mai ülésén elfogadott határozat szerint az idei községi büdzsé 31 millió dinárral nőtt, és összesen 2 milliárd 184 millió dinárt tesz ki. Az indoklás szerint azért módosult a költségvetés, mert meg tudták növelni a kiadási tételeket, mivel az adóbevételek is növekedtek. A topolyai KKT-n az egyik legfontosabb napirendi pont a Szabadka melletti Békova településnél lévő Regionális Hulladéktároló munkaprogramja volt. Ez, valamint az alközpontok és átrakó-állomások is megkezdték a próbaüzemelést, így hamarosan, a tervek szerint a jövő héten megkezdheti a tényleges működését a Regionális Hulladéktároló.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „El lehet mondani, hogy a Pannon Regionális Hulladék depóniának a működése próbaműködésben van. Ez igényli azt, hogy amikor a költségvetést láttuk elő, akkor a programot is. Amikor tárgyalt a vezetőség a közvállalattal, akkor ezek a momentumok még nem voltak biztosak, hogy mikor lesznek. Tervek voltak erre is. Tudjuk már hogy a próbatermelés elindult. Tudjuk azt is, hogy a héten, a jövő hét folyamán már próbál teljes kapacitásban működni a próba termelés.”

 
Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír