Ugrás a tartalomra

Milyen lehetőségeik vannak a magyarkanizsai munkanélkülieknek?

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a munkanélküliek idei lehetőségeit ismertette Magyarkanizsán. Az előző évben mintegy 180 munkahelyet kínáltak fel állásbörzéken a munkaadók.

A Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban tartott találkozón helyi vállalkozók, intézmények képviselői és önkormányzati vezetők is részt vettek.

Szarapka Ede, alelnök, KKT, Magyarkanizsa: „Évente több alkalommal megszervezésre kerül az állásbörze, amikor hasonló körülmények között tulajdonképpen a munkavállalók állást kínálnak a Foglalkoztatási Szolgálat adatbázisában szereplő munkanélküliek számára. Azt tudni kell, hogy Magyarkanizsa községben igen jelentős ez a szám. De viszont azt is tudni kell, hogy a tavalyi évben nem csak a község által, a községi foglalkoztatási stratégia által, de a tartomány és a köztársaság által kiírt közmunka programokban is nagyon sok közmunkást tudtunk alkalmazni.”
Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen