Ugrás a tartalomra

Mi fán terem az Európai Parlament?

Deli Andor európai parlamenti képviselő volt a zentai BeeHome Közösségi Ház Közéleti fórumának első vendége.

Az új rendezvény alkalmával a képviselő a zentai középiskolás diákoknak mesélt az Európai Parlament munkájáról.

A Közéleti fórum alkalmával a fiatalok bepillantást nyerhettek az Európai Parlament világába, és az interaktív előadás alkalmával kérdéseiket is feltehették a képviselőnek.

Papp Kinga, tanuló, Egészségügyi Középiskola, Zenta: „Én a politikában nem vagyok annyira otthon, így elég sok új dolgot tudtam meg ma, és tetszett, mert több szemszögből is belátást nyertem a kérdésekre, amiket hallottam, meg a válaszokra.”

Az új rendezvénysorozat azért lett életre hívva, hogy a fiatalok már a középiskolás éveik alatt betekintést nyerhessenek a közéleti, gazdasági és politikai kérdésekbe.

Máriás Endre, szervező, BeeHome Közösségi Ház, Zenta: „Közéleti témákkal szeretnénk foglalkozni ennek a rendezvénysorozatnak a keretében, ez nagyon tág lehetőséget kínál a számunkra.

Első körben most arra gondoltunk, hogy a különböző döntéshozatali szervekkel ismertetjük meg a fiatalokat, egészen közelről, tehát közvetlen közelről, mégpedig olyan módon, hogy képviselőket hívunk meg különböző döntéshozatali szervekből, ugye az Európai Parlamentből, utána a Köztársasági Parlamentből, a Tartományi Parlamentből, a Magyar Nemzeti Tanácsból, és így tovább.”

Deli Andor ismeretterjesztő előadása a Mi fán terem az Európai Parlament? témáját járta körül, azzal a céllal, hogy a fiatalok a lehető legtöbbet megtudjanak az Európai Parlamentet és az uniós csatlakozást érintő kérdésekről.

Deli Andor, képviselő, Európai Parlament: „Nagyon örülök ezeknek a lehetőségeknek, hogy beszélhetek, találkozhatok fiatalokkal, talán még nem vagyok túl öreg jómagam sem a negyven pár évemmel.

Azt gondolom, hogy mindig lehet, nemcsak mi taníthatunk, adhatunk át tapasztalatokat, hanem ugyanígy a fiatalok is a kérdés-felelek részből sok mindent le tud szűrni, sok mindent magunk is más szemmel, fiatalosabb szemmel tudunk látni, és esetleg olyan megvilágítást kaphatnak a dolgok, amik utána nekünk is hasznosak lehetnek a munkák során.”

A Közéleti fórum legfőképp a fiatalokat célozza meg az előadás sorozataival, így a jövőben még több hasonló témát járhatnak körbe az érdeklődők a meghívott vendégekkel.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen