Ugrás a tartalomra

A mezőgazdászokat támogatják

Tájékoztató előadásokat, kirándulásokat, rendezvényeket szervez, pályázatokat népszerűsít és ír a Topolyai Termelők Egyesülete – A topolyai irodában csaknem ezer gazdaság számára nyújtanak segítséget

A Topolya Község Fejlesztési Központjaként ismert irodahelyiségben székel a Topolyai Termelők Egyesülete, melynek egyik fő tevékenysége a Falugazdász Hálózat működtetése. Mintegy másfél éve átcsoportosították a munkáját, így a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségén keresztül működik – tudtuk meg Slingár Irén falugazdásztól, a Topolyai Termelők Egyesületének elnökétől.

- A Topolyai Termelők Egyesülete 2014-ben alakult meg hivatalosan, azzal a céllal, hogy a különböző mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó egyesületeket tömörítse. Korábban a Gazdakör keretében működött, Topolyán és a falvakban 20, mezőgazdasággal is foglalkozó civil szervezet fejti ki a tevékenységét. Korábban több községben is próbálkoztak a Topolyán sikeresen bejáródott Falugazdász Hálózathoz hasonló rendszer kialakításával, nekünk azért sikerült, mert magasabb szinteken megértették a létjogosultságát egy ilyen szervezeti egységnek. Igaz, ma már nem „művészet” például terület alapú támogatásokat igényelni, de mi emellett a különböző pályázatok írásában vagy a jószágok után járó juttatásokkal kapcsolatban is segítséget nyújtunk. A gazdáknak igazából nem is a pályázat okoz gondot, hanem maga a háttér, tehát a technikai kivitelezése, a dokumentumok szkennelése, nyomtatása, lefordítása. Előkészítjük a papírokat, úgyhogy csak át kell adniuk a jelentkezőknek – nyilatkozta Slingár Irén, és elmondta azt is, hogy Topolyán kívül további 8 iroda működik.

- A topolyai irodában megközelítőleg 1000, kisebb-nagyobb gazdaság számára nyújtunk segítséget, adunk tanácsot különböző ügyekben, de például csak Bácskossuthfalván mintegy 500 mezőgazdász állattenyésztővel tartjuk a kapcsolatot. A számadatok ismeretében nagyon kevés az a gazdaság, amellyel nem működünk együtt – hallottuk, mint ahogy azt is, hogy a Topolyai Gazdakör és a Topolyai Termelők Egyesülete más szervezetekkel együttműködve hosszabb ideje szervez a mezőgazdászok számára tematikus előadásokat, amelyeknek immár hagyományosan a Vásártéri Otthon a helyszínük.

- Azt tapasztaltuk, hogy az a leghatékonyabb, ha a termelőket SMS-ben értesítjük ezekről, hiszen immár minden korosztály ismeri ezt a kommunikációformát. Mivel a földműveseknek decembertől februárig legkevesebb a teendőjük, ebben az időszakban a legnépszerűbbek az előadások. Egyébként ezek a tájékoztató jellegű találkozók igen népszerűek, egy-egy téma legalább 50 érintett gazdát megmozgat vasárnap délelőttönként. A leglátogatottabbak a támogatásokról szóló előadások, a gazdaságok felújításával kapcsolatos tudnivalók, a legújabb műtrágyákról, magokról tartott bemutatók – fejtette ki Slingár Irén.

A termelőket és állattenyésztőket az előadások mellett külföldi és belföldi, mezőgazdasági jellegű kirándulások szervezésével is igyekeznek tájékoztatni.

- Rendezvényszervezéssel is foglalkozunk, elsősorban a topolyai Expo az, amit a zászlónkra tűztünk, az idén már 6. alkalommal. A siker kulcsa volt az is, hogy az idén harmadik éve szervezzük meg a városban, a piac területén a kiállítást, és egyik napja egybeesik a topolyai havi vásárral, ami szintén nagyot dob a látogatók számán. A kiállítóknak is jobban tetszik ez a terep – tudtuk meg a rendezvény egyik fő szervezőjétől, aki elárulta azt is, hogy az Expo körül egy ügyes csapat állt össze, amit a Termelők Egyesülete mellett a Gazdakör, a Vállalkozók Egyesülete, a Művelődési Ház, illetve az Idegenforgalmi Iroda munkatársai alkotnak. Így a Gazdakör hivatalosan a fő szervezője a Parasztolimpia – Új kenyér ünnepnek, a hagyományos disznótornak, vagy az Origo áll a Szármafesztivál mögött, de valamennyien társszervezőként mindenből kiveszik a részüket.

- Ha nagyobb a szervezői kör, akkor nagyobb az erő és az ötlettár is, ami csak jót tesz egy-egy rendezvénynek, illetve Topolyának is. Ha bármilyen gondunk van, akkor többen is ott állnak mögöttünk, egyesítjük a gondolatainkat, és ez hatalmas biztonságot jelent számunkra – zárta gondolatát Slingár Irén, aki elárulta még, hogy Topolya Község Fejlesztési Társulása a legnépszerűbb közösségi portálon is megtalálható, és valamennyi mezőgazdasági jellegű, de más pályázattal kapcsolatban is közölnek tudnivalókat.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen