Ugrás a tartalomra

Mezőgazdasági támogatásokról szóló szerződéseket írtak alá Magyarkanizsán

A község mezőgazdasági- és vidékfejlesztési pénzalapjának támogatását egyebek között öntözőberendezések beszerzésére használhatják fel a nyertes gazdák.

21 termelő írhatott alá mezőgazdasági támogatásokról szóló szerződéseket ma Magyarkanizsán.

Csikós Árpád Tóthfaluban gazdálkodik. Főleg vegyszermentes zöldségtermesztéssel foglalkoznak. Most új öntözőrendszer résztámogatására pályázott. „Amikor belevágtunk ebbe a beruházásba, ez egy nagyon nagy könnyítés volt, hogy tudtuk, mögöttünk van egy ilyen lehetőség, hogy tudunk pályázni a résztámogatásra.”

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere az aláíráskor elmondta, az elmúlt három évben mindig tudták növelni a támogatások összegét. Az eseményen elhangzott, hogy az önkormányzat rendszerben gondolkodik, ezért például a tartományi vagy a Prosperitati Alapítvány pályázatai nem voltak kizáró okok. „Úgy gondolom, hogy a Magyarkanizsa Község területén lévő mezőgazdasági termelők sokkal hatékonyabban tudják felhasználni ezeket a támogatásokat, és sokkal kedvezőbb módon tudnak hozzájutni, hiszen az által, hogy az önkormányzat belelép ezekbe a támogatási rendszerekbe úgymond, és nem párhuzamos vonalakat épít ki, ezzel az ő önrészüket tudjuk még jobban lecsökkenteni.”

A község mezőgazdasági megbízottja szerint a pályázati kör rendkívül nagy sikerrel zárult. Huzsvár Ervin, mezőgazdasággal megbízott tag, Magyarkanizsa KT: „Az öntözőberendezések esetében az előrelátott 3 millió dináros összeget körülbelül 10-12 nap alatt betöltötték a termelők pályázati beadványai, úgyszintén az állatokra is szépen érkeznek a pályázati beadványok. Számunkra ez azért fontos, hiszen ezzel igazolást nyerünk, hogy ezek a pályázati kiírások hasznosak, van alapjuk.”

A községben további 6 mezőgazdasági pályázat még november 15-ig még nyitva van. Emellett a gazdák idén is ingyenesen végeztethetnek el kémiai földanalízist - erről a helyi falugazdász irodában kell érdeklődni.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen