Ugrás a tartalomra

Mezőgazdasági pályázatokat ismertettek csütörtök este Hajdújáráson

A résztvevők a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap és az IPARD pályázatainak részleteit ismerhették meg.

A Tartományi Mezőgazdasági Titkárság hozzávetőlegesen egymilliárd dinárt, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap 600 millió dinárt, az IPARD pályázatok pedig mintegy 175 millió eurós támogatást irányoztak elő a szerbiai mezőgazdasági termelőknek.

Hajdújáráson sokan voltak kíváncsiak a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap, illetve az IPARD által biztosított legújabb pályázási lehetőségekre. A legtöbb gazda elöregedett gépparkját szeretné felújítani.

Temesvári József: „A gépek azok nagyon régiek. Egy régi búzavetőnk is van, ami valamikor lovas volt, de át lett alakítva traktorra, hogy tudjuk használni. Ezzel azonban nem tudunk pontos mennyiséget vetni, sokat elszór, kopott a gép.”

Kis Mátyás: „A traktor és az utána való kapcsolható eszköz is mind már harmincéves. Jó volna valamit újítani rajtuk, ha egy mód van rá.”

Az idei évben újdonságnak számít, hogy a közepes és nagyobb termelők az IPARD, míg a kisebbek főként a tartományi és a köztársasági pályázatokon tudnak részt venni.

Dr. Molnár Viktor, igazgatóhelyettes, Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap: „Az IPARD pályázatok megindultak. Az Agrár Kifizetési Ügynökség felé lehet pályázni decembertől kezdve kapcsolható eszközökre, január közepétől pedig traktorokra. Ezeket február 26-ig lehet beadni. Ezzel párhuzamosan a tartományi pályázatok februárban és márciusban fognak megjelenni.”

A pályázó gazdáknak ügyelniük kell néhány fontos szabályra - mondta Fremond Árpád. A Szerb Parlament Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke hozzátette: „Aki most ebben az első körben pályázni fog és elindítja a projektumát, az nagy valószínűséggel júniusig nem tudja lezárni. Addig amíg nem tudta lezárni a mezőgazdasági termelő a pályázatát, addig nem tud pályázni egy következő pályázási kör alkalmával. Viszont azt lehet mondani, hogy a következő időszakban 2020-ig gyakorlatilag akár három pályázaton is részt vehetnek a mezőgazdasági termelők és minden célkitűzésüket meg tudják valósítani.”

Az első körben traktorokra és kapcsolható eszközökre pályázhatnak a gazdák, a későbbiekben ingatlanok vásárlására, illetve építésére is nyerhetnek támogatást a termelők.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír