Ugrás a tartalomra

Megújul az ivóvízhálózat Topolyán

Jól haladnak a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság támogatásának köszönhető projektumok

Folyamatban van Topolya ivóvíz-hálózata három körgyűrűjének, a 3-asnak, a 7-esnek és a 8-asnak a felújítása, illetve a szükséges új részek kiépítése.

Az összesen 7450 méternyi vezetéket felölelő munkálatot tekintették meg tegnap Nagy Ottó, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság igazgatóhelyettese, valamint Kislinder Gábor községi elnök és küldöttsége az Ady Endre és a Lenin utca elágazásánál. A község elöljárója elmondta, hogy a jelenlegi beruházás értéke 24,3 millió dinárt tesz ki, amit 79 százalékban a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság és 21 százalékban a topolyai önkormányzat biztosít önerőből.

– Topolya szóban forgó vizes körgyűrűjének a körülbelül 7,5 km-es szakasz-felújítása egy újabb jó példája a tartomány és a község hatékony együttműködésének. A munkálatok a falvainkban is az elképzelések szerint zajlanak, illetve a kivitelező Topolyán is ez idáig tartja magát az előirányzott határidőkhöz. A következő időszakban is pályázni fogunk az ide vonatkozó kiírásokra, hogy a terveinkkel összhangban megoldjuk a további felújítási-kiépítési elképzeléseinket. A Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság közreműködésével történő munkálatokkal hosszú időre tudjuk bebiztosítani Topolya színvonalasabb és hatékonyabb ivóvíz-szolgáltatását a Komgrad Kommunális Közvállalattal egyeztetve – nyilatkozta Kislinder.

Az immár 30 éves vezetékek cseréje, és az újak lehelyezése körülbelül 3000 polgárt érintenek. A jelenleg is folyó munkálatokra a tervek szerint néhány hét múlva tesz pontot a kivitelező.

ÚJ KÖNTÖSBEN AZ EGÉSZSÉGHÁZ IGAZGATÓSÁGÁNAK ÉPÜLETE

Hosszú idő óta beázott a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház régi tetőszerkezete. Ennek a problémának a kezelésére – illetve más felújításra – a község a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság támogatásának köszönhetően kapott lehetőséget.

– Topolya község a munkálatok 21 százalékos önrészét biztosította, a Tartományi Nagyberuházási Alap támogatásának köszönhetően tudtuk kivitelezni az 5,6 millió dináros összértékű felújítást.

Az egészségház új tetőzetet kapott, a padlástér teljes szigetelésével új nyílászárók kerültek az épületre, illetve a csatornarendszer, valamint a külső falak is felújításra kerültek – nyilatkozta Kislinder Gábor községi elnök, miután Nagy Ottóval megtekintették az épületet.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen