Ugrás a tartalomra

Megtartották a XXX. aratóversenyt Muzslyán

Muzslyán ma tartották meg a kenyér ünnepét, amelynek keretében megrendezték a XXX. Hagyományos Aratóversenyt. A versenyzőket a Muzslai Petőfi Sándor MME előtt várták, ahol egy kulturális műsor keretében Ivan Bošnjak, Nagybecskerek polgármestere hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt, ugyanakkor Hallai Zoltán, a városi tanács tagja, a helyi közösség tanácselnöke is köszöntötte az egybegyűlteket. A művelődési műsor után a részvevők kivonultak a búzaföldekre, az Ispánovics-tanya melletti parcellára. Ott Kalapis Sztoján atya megáldotta a versenyzőket, és megszentelte a learatásra váró kenyérgabonát. A verseny kezdete előtt Juhász Bálint tartományi gazdasági titkárhelyettes is köszöntötte a részvevőket. Az idei, jubileumi aratóversenyre a benevezett 23 csapat közül 14 jött el, s tagjai a hagyományápolás érdekében bemutatták, hogyan végezték őseink az aratási munkálatokat. A búzaföldön először is az aratók reggelijét mutatták be, amit meg is lehetett kóstolni. Hol szegényesebb, hol gazdagabb volt a teríték, de sehol sem hiányzott a szalonna, az aludttej, a meggyleves, a pirított tarhonya, a házi kenyér, sőt néhol volt sonka, házikolbász, mákos, meggyes bejgli is. A kaszásnak erő is kellett, meg „kenő” is – így a jófajta házi pálinka sem hiányozhatott. A zsűri a versenyzők öltözékét is értékelte, továbbá a kaszás szerszámait, hisz a jól kikalapált kasza mellett a nagy gereblyére, sarlóra, kalapácsra, üllőre, kaszakőre is szükség volt. A munka elvégzése után pedig a zsűri arra összpontosított, milyen a tarló, a kévék hogyan és mivel vannak összekötve, hogyan készült el a kereszt, hova került a papkéve.

A zsűri szerint minden csapat jól teljesítette a feladatát, és mindenki arra kapott díjat, amiben éppen kitűnt az aratóversenyen. A díjkiosztón mindazoknak megköszönték a hozzájárulásukat, akik a harminc év alatt segítették az aratóverseny továbbéltetését.

Kísérőrendezvényként kiállítások is voltak, a Nők Klubjának tagjai – a kézimunkák mellett – ezúttal nagyanyáik kötényeit tették közszemlére, ugyanakkor a rendezvény fő szervezői, a Fókusz M klaszter, a családi gazdálkodók egyesületének tagjai is bemutatkoztak, mégpedig saját termékeik legjavát hozták el.

Szerző (Forrás)
Kónya-Kovács Otília, Vajdaság Ma
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen