Ugrás a tartalomra

Megoldódott egy régi probléma

Sikeres évet tudhat maga mögött a Zorka helyi közösség

A Zorka helyi közösségben az elmúlt évben számos fejlesztést hajtottak végre. Kiemelkedik ezek közül a Sutjeska utca kiaszfaltozása, amely a Gazdasági Minisztérium támogatásával valósult meg, ezenkívül több utcában esővíz-elvezető árkokat ástak, és új villanypóznákat helyeztek el. A helyi közösség elmúlt évéről és az idei tervekről Kudlik Zoltánnal, a Zorka helyi közösség tanácsának elnökével beszélgettünk.

A 2018-as évet Kudlik Zoltán a következőképpen foglalta össze:

– Az elmúlt év a Zorka helyi közösség számára sikeres évnek mondható, mivel egy olyan nagy projektum valósult meg, amely a helyi közösség egyik régi problémáját oldotta meg. Ez a Sutjeska utca kiaszfaltozása volt. Itt korábban a polgároknak gondokat okozott a közlekedés, különösen télvíz idején, a sár és az egyenetlen talaj miatt. A Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőinek, különösen Pásztor Bálint frakcióvezetőnek köszönhetően köztársasági forrásokból sikerült ezt a projektumot megvalósítanunk. Ezerszázötvenhét méter új aszfalt került az utcára – mondta a tanácselnök.

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság pályázatán a helyi közösség százötvenezer dinárt nyert az utcai névtáblák háromnyelvűre cserélésére, és így harminc új utcanév és öt útjelző információs táblát sikerült kihelyezni.

– Az említettek mellett számos más fejlesztés is volt a helyi közösség területén a VMSZ helyi politizálásának köszönhetően. Marott aszfalt került a Proletár brigád és a Zorka utcába. A Proletár brigád utca egy nagyon forgalmas utca, amelyen a 2-es autóbuszjárat is közlekedik, és ahol idővel ki szeretnénk szélesíteni az úttestet. Egyelőre marott aszfalttal oldottuk meg azt, hogy a járművek biztonságosan elférjenek egymás mellett. Esővíz-elvezető árkokat ástunk ki a kerékpárutak mentén a 10. Új, a 9. Új, az Erdőd, az Edvina Zdvovc és a Bezdán utcában. Ezekben az utcákban nagy esőzésekkor járhatatlanok voltak az utak, járdák és kerékpárutak. Kiemelném még, hogy a helyi közösség kommunális bizottsága önerőből hat új hirdetőtáblát helyezett el a helyi közösség területén. Ezeken a táblákon apróhirdetéseket lehet elhelyezni. Ezzel is segítjük a polgárok egymás közötti kommunikációját a helyi közösségen belül. Nagy eredményünk volt az elmúlt évben az is, hogy sikeresen pályáztunk közterület-karbantartók foglalkoztatására is. Így most két karbantartó dolgozik nálunk, akiket a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szabadkai fiókintézetén keresztül sikerült alkalmaznunk. Tehát ők korábban munkanélküliek voltak – mondta Kudlik Zoltán.

A helyi közösség a közvilágítás területén is jelentős előrelépést tudhat maga mögött. A már említett Sutjeska utcában a vasútig, az Erdőd utcában nyolc, és a 12. Új utcában is több új villanykarót helyeztek el. Ami a köztisztaságot illeti, az elmúlt évet az illegális szemétlerakók elleni harc jellemezte. A helyi közösség a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalattal közösen felszámolták a régi Zorka gyár területén lévő illegális szemétlerakót.

Kudlik Zoltán azt is elmondta, hogy a már említett kommunális bizottságon kívül több más bizottság is működik, amelyek szintén aktívak voltak az elmúlt évben. Ilyen például a nyugdíjas bizottság, amely minden hónapban megszervezte a hagyományos batyubálját, valamint számos kiállítást szervezett. A bizottságnak köszönhetően a helyi közösségnek egy aktív nyugdíjas közössége van. A bizottság mellett a helyi közösségben működik egy nyugdíjasklub is, amely egész héten színes programokkal várja a nyugdíjasokat, valamint a nyugdíjasok meleg ételt is igényelhetnek, amelyet a Gerontológiai Központ biztosít. A szociális bizottság a helyi közösség rászorulóin igyekszik segíteni, többek között ruhagyűjtési akciót szervezett számukra. A helyi közösség területén egy népkonyha is működik, ahol naponta több, mint száz polgár kap meleg ételt. A környezetvédelmi bizottság pedig a helyi közösség épületének udvarát tette rendbe, és a helyi közösség játszóterét tartotta karban az egész év folyamán.

Az idei évre vonatkozó tervek kapcsán a tanácselnök a következőket mondta el:

– Az idei évet a városban a nagy beruházások fogják jellemezni, gondolok itt a palicsi wellnessközpont építésére, ezzel egy sok éves álom valósul meg, és folytatódnak a Népszínház, valamint az Y-elágazás építésének munkálatai. Ez azt jelenti, hogy kevesebb pénzforrás jut a helyi közösségek fejlesztésére, de bízom abban, hogy azok a projektumok, amelyeket az elmúlt három év során elkezdtünk, folytatódni fognak. Így a helyi közösség infrastrukturális fejlesztése szempontjából fontos ivóvízhálózat kiépítése is. Remélem, azok az utcák, amelyekre már megvannak a kész projektdokumentációk, idén ivóvizet fognak kapni, mivel ez prioritást élvez helyi közösségünkben. Szeretnénk továbbá azokat az utcákat, amelyek még most járhatatlanok, zúzott kővel, vagy talajsimítással járhatóvá tenni a polgárok számára – nyilatkozta Kudlik Zoltán.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Patyi Szilárd
Többi hír