Ugrás a tartalomra

Megoldódik a víz és szennyvíz kérdése?

Kishegyes község két merész tervet fogalmazott meg a vízszolgáltatással kapcsolatban – Az új projektumok évekre meghatározzák a község beruházásait, egyben megoldást kínálnak a mostani vízgondokra

A Kishegyes község napja alkalmából rendezett ünnepi ülésen elhangzott, hogy vízgyár fog épülni a községben. Ez egy óriási jelentőségű beruházás lenne, hiszen mindhárom település: Kishegyes, Bácsfeketehegy és Szeghegy minőségi ivóvizet kapna. Szűgyi István, a községi képviselő-testület elnöke elmondta, hogy egységesíteni szeretnék Kishegyes község vízellátását.

– Azt lehet mondani, hogy mertünk nagyot álmodni, és nemcsak álmodni, mert már a megvalósítás vonalán vagyunk. Kishegyes községben szeretnénk a vízhálózatot és a vízszolgáltatást községi szintre emelni.

Ez azt jelentené, hogy mind a három település egy közös fővezetéken kapná az ivóvizet, természetesen megfelelő minőségben és mennyiségben – mondta el a képviselő-testület elnöke, majd hozzáfűzte, hogy nemcsak az ivóvíz, hanem a szennyvíz problémáját is szeretnék megoldani.

– A másik komoly projektumunk a szennyvízhálózatra vonatkozik. Kishegyes községben, mindhárom településen pár száz méter kiépített szennyvízhálózat van. A hetvenes években mindhárom településen kiépítettek víztisztítókat is, de tudomásom szerint ezek csak a megnyitás napján működtek és azóta sem.

Természetesen az akkori technológiák mára már elöregedtek, s ezeket nem lehet használni, de nem is gondolkodunk ilyenben. Éppen ezért mind a vízszolgáltatás, mind a szennyvízhálózat vonatkozásában a közelmúltban írtunk alá szerződést az újvidéki székhelyű Hidrozavoddal, új tervek kidolgozására. Ezek, tudomásom szerint, három hónapon belül elkészülnek – nyilatkozta Szűgyi.

Mindkét esetben óriási volumenű és igen költséges beruházásokról van szó, amit a község saját forrásaiból nem tud megvalósítani. Épp ezért az önkormányzat bízik a felsőbb támogatásokban.

– Ezek igen nagy volumenű tervek, csak a szennyvízhálózat megvalósítása milliós tételeket jelent euróban. Egy kis községnek, mint Kishegyes, ez igen nagy megterhelést jelent, amit önerőből soha nem tudna megoldani.

Mindenképpen számítunk tartományi és köztársasági támogatásra, mert többszáz millió dinár szükséges, hogy mindkét projektumot be tudjuk fejezni. Azt is tudni kell, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani.

A vízvezetékről és a kanalizációról már húsz éve csak beszélgetünk, de sohasem volt megfelelő a pillanat, hogy elindítsuk a projektumokat. Most úgy gondoltuk, hogy itt a pillanat, megfelelő a helyzet és belevágunk.

Biztos vagyok benne, hogy ez a két csapásvonal: a vízszolgáltatás és a szennyvízhálózat, évekre vonatkozóan meg fogja határozni a kishegyesi beruházásokat – számolt be a községi képviselő-testület elnöke.

A témához kötődik az a folyamat is, amely végeredményeként létre fog jönni egy községi kommunális közvállalat. Idáig Kishegyesen a Kis-Komunál Kft., Bácsfeketehegyen a Zöld-Komunál Kft., Szeghegyen pedig a helyi közösség biztosította a vízszolgáltatást. Ez a két helyi jellegű kommunális vállalat meg fog szűnni, és a vízszolgáltatást az új közvállalat fogja átvenni.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen