Ugrás a tartalomra

Megmentik a Tallián-kápolnát Törökkanizsán

Az MNT oktatási és művelődési projektumot támogat az észak-bánáti községben

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Hajnal Jenő és az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Jerasz Anikó a közelmúltban Törökkanizsán több, az oktatási és művelődési projektum finanszírozásáról, illetve társfinanszírozásáról tárgyalt a község vezetőivel, Radovan Uverić polgármesterrel, Orosz Urbán Csilla polgármester-helyettessel, Ujhelyi Nándorral, a képviselő-testület elnökével és Jaksa Róberttel, a községi tanács tagjával. A megbeszélésen részt vett még Milica Gajin, a Dositej Obradović Középiskola igazgatója is.

A község és az iskola vezetőivel folytatott tárgyaláson áttekintették az MNT által a középiskolában végrehajtott beruházásokat és az idei fejlesztési terveket. Mint ismeretes, a törökkanizsai középiskolában szakács- és cukrászképzés folyik, a szakképzést segítve az MNT már eddig is 20 000 eurót fektetett be a szaktantermek, a konyha felszerelésébe. A középiskola idei beruházási tervei között szerepel egy új, megfelelő szaktanterem kialakítása az iskola udvari részén, az építkezés költségeinek a fedezésére további 3,5 millió dinárra lesz szükség. A pénz egy részét a községi önkormányzat biztosítja, míg a befektetés nagyobb hányadát az MNT fedezi.

A Magyar Nemzeti Tanács még az idén a törökkanizsai színház felújítására, korszerű felszerelésére 20 000 eurót fordít. Mindezek mellett a katolikus temetőben felújítják az igencsak lepusztult állapotban lévő Tallián-kápolnát, aminek költségei várhatóan mintegy 10 000 euró összeget tesznek ki.

 

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, ger
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen