Ugrás a tartalomra

Megkoszorúzták Fehér Ferenc szobrát

Április 11-én, a költészet napján, a hagyományokhoz híven megoszorúzták Fehér Ferenc mellszobrát, amely Újvidéken, a költő nevét viselő téren helyezkedik el.
A koszorúzást megelőzően alkalmi műsort rendeztek, amelyen Erdély Lenke, a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezetének az elnöke mondott beszédet. Emlékeztetett arra, hogy Fehér Ferenc jól ismerte a gyerekek lelki világát, értett nyelvükön.

– Állandóan kutatta identitását, s vállalta is, a szegénység és a szeretet mítosza nála összefonódott egyfajta nosztalgikus világlátásban. Azonban azt is ki kell emelnem, hogy Fehér Ferenc fontosnak tartotta a költészet közéleti jellegét is, az emberekkel való találkozás lehetőségét sohasem hagyta ki. Vállalt világához egy egész életen át hű maradt, nemcsak költészetével, írásaival, de élőszóval, személyes jelenlétével is. Talán nem volt Jugoszlávia területén egyetlen magyar iskola sem, ahol legalább egyszer ne járt volna – mondta Erdély Lenke.
Az alkalmi műsorban felléptek a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai is, akik előadásukkal színesebbé tették a verőfényes napot.
A rendezvény végén koszorút helyeztek el a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, a pirosi Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, a doroszlói helyi közösség, valamint a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület képviselői.

Szerző (Forrás)
hgy, Magyar Szó